Drónokat fejleszt a Széchenyi István Egyetem új hallgatói csapata

forrás: Prím Online, 2022. március 10. 20:12

A győri Széchenyi István Egyetem fontos szereplője a hazai drónkutatásnak, és a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását a közelmúltban megalakult SZEviation hallgatói csapat is segíti. A fiatalok drónfejlesztéssel és versenyzéssel foglalkoznak, sőt versenyeket is szerveznek.

„A kezdeményezés Perness Norberttől, a Széchenyi István Egyetem Dróntechnológiai Laboratóriumának vezetőjétől származik, aki maga is több éve versenyez. A csapatot az intézmény Digitális Fejlesztési Központja (DDC)  támogatja, ahol számos drónokkal kapcsolatos kutatást is folytatnak a szakemberek” – árulta el a kezdetekről Pethő Zsombor, a DDC munkatársa, a SZEviation FPV-drónversenycsapat vezetője. Mint mondta, először csak a kollégium közösségi oldalán hirdették meg a lehetőséget, mégis nagyon sokan jelentkeztek. A gondos kiválasztást követően jelenleg nyolc taggal működik a csapat, amelynek célja, hogy minél több emberrel ismertesse meg a drónok világát, bevonja a hallgatókat a DDC munkájába, ezzel hozzájáruljon a kutatói utánpótlás kineveléséhez is. „Mindemellett persze szeretnénk egyre jobb eredményeket elérni a drónversenyeken, sőt, saját versenyeket is rendezni” – hangsúlyozta a csapatvezető.

 

Pethő Zsombor, a SZEviation FPV drónversenycsapat vezetője (Fotó: Májer Csaba József)

 

Az FPV-drónversenyzés egyébként nemzetközi szinten is csupán öt-hat éves múlttal rendelkezik, a versenyeket elsősorban az interneten követik, a jobb láthatóság miatt. Az FPV rövidítés a „first person view” kifejezésből származik, mivel a pilóta egy szemüvegen keresztül érzékeli a drónon elhelyezett kamera képét, s egy rádiófrekvenciás lesugárzó egység teszi lehetővé a drónszemüvegen keresztüli precíz irányítását. Az FPV-drónok vezérlése jelentősen különbözik a hétköznapokban is ismert multirotoros drónokétól, mivel képesek mindhárom tengelyük mentén a 360 fokos elfordulásra, és nincs bennük automata pozicionáló rendszer. Az FPV-versenydrónok a versenyzők által épített és programozott rendszerek. 

 

Az elméleti tudás megszerzése után a csapatagok számára rengeteg gyakorlás következett, ma pedig már mindenkinek megvan a maga feladata. Ki a repüléssel, a fejlesztéssel, ki pedig a csapat menedzselésével, szponzorok és partnerek felkutatásával, toborzással foglalkozik. „Keressük az utakat ahhoz, hogy minél több emberrel ismertessük meg a csapat tevékenységét, a drónokat, és azokon keresztül a digitalizációval kapcsolatos ismereteket is. Ott voltunk a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, hogy a Széchenyi István Egyetem iránt érdeklődők láthassák: nálunk még drónokkal is lehet foglalkozni. Felvettük a kapcsolatot a Mobilis Interaktív Kiállítási Központtal, és – hogy a legfiatalabbakhoz is szóljunk – tervezzük, hogy ott leszünk a nyári Győrkőcfesztiválon is” – sorolta a terveket Pethő Zsombor. 

 

A SZEviation drónversenycsapat a Dróntechnológiai Laboratóriumban (Fotó: Májer Csaba József)

 

Hozzátette, versenyek szervezésével is szeretnék népszerűsíteni a drónfejlesztésben rejlő lehetőségeket. Idén áprilisban, a Széchenyi Egyetemi Napokon a Dron Racing Hungary versenysorozatának egyik állomását hozzák el Győrbe. Az Edutus Egyetemmel közösen iparág-specifikus Agro Edu Cup drónversenysorozatot is létrehoznak a precíziós agrárium iránt fogékony középiskolai diákok, illetve a területen már jártas felsőoktatási hallgatók ösztönzésére, serkentve a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karának szerepét is. A SZEviation tagjai itt nemcsak versenytapasztalatot szerezhetnek, de rengeteget tanulhatnak a futamok lebonyolításáról, a pályaépítésről is. A drónversenyeken egyébként egy előre felépített pályán kell akadályokat – kapukat, bójákat – teljesíteni, minél kevesebb hibával, minél rövidebb idő alatt.

 

A dróncsapat infrastrukturális hátterét a Digitális Fejlesztési Központ biztosítja, amely állami, tudományos és vállalati szereplőkkel partnerségben folytat kutatásokat ezen a területen. A győri egyetem a közelmúltban az ABZ Drone Kft.-vel és az MIB Invest Group Kft.-vel közösen alapított új céget drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztésére, gyártására, valamint az intézmény látja el a Magyarországi Drón Koalíció szakmai gesztorálását is.

 

„A Széchenyi István Egyetemen nemzetközi színvonalú technológia áll rendelkezésre, és egyértelmű cél a hallgatók bevonása, a megfelelő kutatói utánpótlás biztosítása” – mondta el Drotár István, a Digitális Fejlesztési Központ központvezetője. A szakemberek oktatását a drón- és képfeldolgozás oktatólaboratórium kialakításával, illetve a drónirányító- és adatelemző szakmérnöki képzésen keresztül is segíti az intézmény. „Öröm számunkra a hallgatói dróncsapat megalakulása, amely még közelebb hozhatja a fiatalokhoz a Széchenyi István Egyetem törekvéseit a dróntechnológia terén” – emelte ki a központvezető.

 

A SZEviation csapat továbbra is várja azon hallgatók jelentkezését (nemtől és szaktól függetlenül), akiket érdekel a drónfejlesztés, a versenyzés, a digitális technológia világa.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50