Magyar csapatok arattak a nemzetközi innovációs versenyen

forrás: Prím Online, 2022. március 30. 16:27

A tavalyi évhez képest közel megduplázódott a Hack&Heal nemzetközi ötletversenyen résztvevők és a benyújtott projektek száma: a 48 órás kihívás fókuszában ezúttal is a testi-lelki egészséget célzó szoftveres és hardveres megoldások álltak, a hackathon egyik idei fő témája, az ukrajnai krízis áldozatainak és menekültjeinek támogatása pedig különösen megmozgatta a fejlesztőket és ötletgazdákat. A színes mezőnyből ezúttal is kiemelkedett a hazai szürkeállomány, a 3 fő kategóriából ugyanis kettőt is magyar csapat nyert. Ötletükkel a depressziós betegek ellátását segítő megoldást és egy újgenerációs vérnyomásfigyelő rendszert alkottak.

48 ország, 361 jelentkező, 52 projektmunka – ez az idei Hack&Heal hackathon mérlege számokban. Az ígéretes ötletekkel jelentkező nemzetközi mezőny indulói egyedül vagy 2-5 fős csapatokban mutathatták meg tehetségüket személyesen a budapesti EPAM székházban és a monitorok előtt a digitális térben. A szervező CraftHub, a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoff-ja olyan fejlesztéseket várt, melyek megkönnyítik a páciensek mindennapjait, megreformálják a betegellátást vagy egyszerűen csak lelki támaszt nyújtanak a nehéz napokban. „Óriási élmény egy ilyen 48 órás hackermaraton, szinte érezni a lendületet és a kreativitást a levegőben. Nagy öröm számunkra, hogy évről évre több fiatal jelentkezik, látják és érzik, hogy fontos, amit csinálnak, hogy itt valóban lehetőségük van változást hozni a világba” – mondja Baccifava Médea, a CraftHub egyik alapítója.

 

 

Innovációkkal az egészségesebb jövőért

A versenyzők már a megmérettetés első napján benyújthatták előzetes projektterveiket a korábban ismertetett 3 kategóriában, ehhez pedig a közreműködő mentorcsapat segítségét is igénybe vehették, mely az eseményt szponzoráló EPAM, Formlabs és Janssen szakembereiből állt össze. A második napon az indulók tovább csiszolgatták ötleteiket és csapatépítő programokon készülhettek a mindent eldöntő zárónapra: ekkor kellett ugyanis leadniuk a végleges munkájukat. A tapasztalt zsűri ezt követően értékelte az egyes kihívások indulóit, és ítélte oda az első díjakat, mely dicsőség mellett csapatonként 1500 eurós nyereményt is jelentett.

 

Az egészségügyet érintő kihívásokkal foglalkozó kategóriában a magyar Bright Mind fejlesztés nyert. Ötletükkel a depressziós betegek diagnosztizálását és a hatékony kezelés mihamarabbi megkezdését segítik a háziorvos praxisokban az orvos-páciens kommunikáció javításával – a túlzottan leterhelt körzeti rendelők ugyanis gyakran mulasztják el felismerni a problémát. A megoldás ahhoz is hozzájárul, hogy a felismert betegek hosszabb távon is a terápiában maradjanak, és ne lépjenek ki, amint pillanatnyi javulást éreznek. Az egészségügyi innováció kihívás nyertese a szintén hazai Continous Blood Pressure Monitor fejlesztése, egy olyan komplex vérnyomásfigyelő rendszer, amely a vérnyomás értéket az EKG és a pulzoximéter jeleiből vezeti le, az így kapott értékes információkból pedig számos egészségügyi kockázatra, keringési elváltozásra lehet következtetni.

 

Rengeteg ötlet érkezett az ukrajnai krízis kapcsán

A szervezők a szomszédunkban zajló, és mindannyiunk támogatását, valamint széleskörű összefogást igénylő háborús helyzetre is reagáltak: külön várták az olyan szoftveres és hardveres megoldásokat, melyek a háborús traumák feldolgozást vagy a felmerülő egészségügyi kihívásokat kezelik, illetve 

 

bármilyen módon támogatást nyújtanak az arra rászorulóknak. A test és lélek kihívásban így a KyivSupport, egy egyiptomi, pakisztáni és indiai innovátorokból álló csapat nyerte el a zsűri elismerését. A versenyzők felismerték, hogy komoly hiányosságok mutatkoznak az adományozók és az Ukrajnából menekültek közötti kommunikációban, ezért a rászorulók gyakran nem kapják meg a számukra megfelelő segítséget. Projektjükkel ezt a szakadékot igyekezték áthidalni az egészségügyi- és élelmiszerellátást, a szállásszerzést és a szükséges ruházat cikkek biztosítását is érintve. A KyivSupport ezzel a megoldással a fődíjat, egy csúcskategóriás 3D nyomtatót is kiérdemelt.

 

„Ez utóbbi kategória nagyon megmozgatta a résztvevők fantáziáját, rengeteg érdekes és fontos projektmunka érkezett. Volt olyan megoldás, mely a háború miatt komoly pszichikai terhelés alatt álló kisgyermekek számára kínál szakértő segítséget, mások stresszkezeléssel foglalkozó applikációt hoztak létre, de érkezett olyan érdekes fejlesztés is, mely egy „okos hálózsákkal” igyekszik megóvni a menekülőket a kihűléstől és COVID-19 fenyegetésétől. Igazán lenyűgözött minket és a zsűrit is az elkötelezettség és a lendület, mellyel a versenyzők kiválóan rátapintottak a háborús helyzet legfontosabb kihívásaira és megoldást is kínáltak rájuk” – teszi hozzá Baccifava Médea.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05