Rekordszámú résztvevő és a jövő technológiája a Széchenyi-egyetem innovációs kiállításán

forrás: Prím Online, 2022. április 18. 15:20

Rekordszámú kiállító részvételével rendezték meg a régió legnagyobb innovációs seregszemléjét a győri Széchenyi István Egyetemen. A XII. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron az egyetem és az ipari szereplők hatékony együttműködése és a jövő technológiai fejlesztései mellett fókuszba került a hallgatók gyakorlatorientált képzése, valamint az innovatív megoldásokat alkalmazó, újító szakemberek kinevelése is.

Összesen 54 kiállító vett részt a Széchenyi-egyetem által megszervezett XII. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron, amely az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont szakmai programjának keretében valósult meg. Az érdeklődők megismerkedhettek az egyetemi fejlesztésekkel, a spinoff cégekkel és a hallgatói csapatokkal, találkozhattak a régió számos gazdasági szereplőjével. A rendezvényen olyan innovatív eljárásokat láthattak a látogatók, amelyek eddig nem voltak elérhetők a nagyközönség számára.

 

„Az egyetem lelke a hallgató, ezért a mi feladatunk az, hogy a munkaerőpiacra olyan fiatalokat bocsássunk ki, akik a globális értékláncok által teremtett versenyben is megállják a helyüket. Arra törekszünk, hogy a hallgatóink ne csak a legmodernebb tudással legyenek felvértezve, de szeressék is az intézményt, jól érezzék magukat egyetemi éveik alatt, később pedig alumnihálózatunkon keresztül egy életen át kapcsolódjanak hozzánk” – fogalmazott az esemény megnyitóján dr. Lukács Eszter, a Széchenyi-egyetem nemzetközi rektorhelyettese.

 

 

A Széchenyi István Egyetem stratégiai partnere, az Audi Hungaria is standdal képviseltette magát a rendezvényen. (Fotó: Horváth Márton) 

 

Dr. Dőry Tibor tanszékvezető egyetemi docens kifejtette: ahogy maga az innovációs kiállítás, úgy az intenzív fejlesztői tevékenység eredményeként az intézmény innovációs tevékenysége is hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt tizenkét évben. „A kiállítás teret ad azon tehetséges hallgatók és kutatók cégeinek, spinoff vállalkozásainak bemutatkozására is, akik valamilyen innovatív megoldásra alapozzák üzleti tevékenységeiket. Büszkék vagyunk arra, hogy egyetemünk tizenkét olyan vállalkozásban vesz részt, amit vagy közvetlenül a mi kutatóink alapítottak, vagy pedig vállalkozásokkal közösen hoztunk létre” – hangsúlyozta.

 

A kiállítás szakmai programjában a Széchenyi István Egyetem stratégiai fejlesztési projektjei is terítékre kerültek. Vági Kornél, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának központvezetője az épülő győri Tudományos és Innovációs Parkot mutatta be, amely többek között támogató laborkörnyezetet biztosít az intézmény és a vállalkozások számára, emellett pedig a startup és spinoff vállalkozások fejlődését korszerű inkubációs környezettel segíti. Dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) központvezetője előadásából kiderült, hogy az intézmény olyan innovatív területeken játszik meghatározó szerepet, mint az autonóm járművek és közlekedési rendszerek vagy az elektromobilitás. 

 

 

Drotár István, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának központvezetője, Szekeres István, az MIB Invest Group Kft. ügyvezető igazgatója és Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője az ABZ Innovation Kft. standjánál. (Fotó: Horváth Márton) 

 

Drotár István, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának központvezetője úgy fogalmazott: „Igyekszünk az egyetemi kiválósági területeken megszülető technológiai tudásnak egy ipari-vállalati lábat nyújtani. Olyan pilotprogramokat indítunk, amelyek új termékeket, újszerű szolgáltatásokat eredményeznek.”

 

Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte az ipari szereplők és az egyetem együttműködéséről, a közös fejlesztésekről. Az egyetem által alapított Uni-Inno Kft. célja az egyetemi szellemi alkotások létrejöttének támogatása, a fejlesztési eredmények hasznosításának elősegítése. Vezetője, Dósa Gábor az innovációs ökoszisztéma kiépítésével kapcsolatban hangsúlyozta, a kapcsolatok kiépítésének alapja a kommunikáció. „Elkezdtünk beszélgetni, megismerni egymást, feltérképezni a kutatóink eredményeit, lehetőségeiket és elsősorban az igényeiket. Ezt tettük a vállalkozásokkal is, és ezért tudjuk a szolgáltatásainkat a valós elvárásokhoz igazítani, gyömölcsöző együttműködéseket kialakítani” – világított rá az ügyvezető.

 

Erre a kapcsolatra kitűnő példa a dróntechnológiával foglalkozó ABZ Innovation Kft., amelyet a Széchenyi István Egyetem az ABZ Drone Kft.-vel és az MIB Invest Group Kft.-vel közösen hozott létre. „Az innováció nem kötelező, de elengedhetetlen” – fogalmazott Szekeres István, az MIB Invest Group Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: vállalatcsoportjuk – ahogy a Széchenyi-egyetem is – elkötelezett az innováció iránt. A közös vállalkozással kapcsolatban kiemelte, a drónfejlesztés korunk egyik nagyon fontos iparága a gazdaságos, környezetkímélő, fenntartható fejlesztés égisze alatt. 

 

 

A vásáron díjazott Smart Project Consulting standja (Fotó: Horváth Márton) 

 

A vásár standjain a térség legjelentősebb gazdasági szereplői – mint például az Audi Hungaria Zrt. – mellett bemutatkoztak az egyetemi innováció eredményeként létrejött cégek, startupok is. A már említett ABZ Innovation Kft. mellett jelen volt többek között a speciális motort fejlesztő ADT Kft., a jelentős költségmegtakarítást kínáló multifunkciós talajmechanikai vizsgálóberendezést készítő Alternatura Kft., a kommunikációs hálózatokban interferenciamentes közeg biztosítását szolgáló Annist Technologies Kft., a cégek logisztikai rendszerének hatékony szervezését segítő CoReLog Kft., az egyedi informatikai megoldásokat kínáló Smart Project Consulting vagy épp az elektromos motorok meghajtásához, méréséhez és elemzéséhez megoldásokat fejlesztő Quatic Technologies Kft. is. (Róluk és a többi kiállítóról részletesebben itt olvashatnak.)

 

A vásár díjkiosztóján a szakmai zsűri által kiválasztott leginnovatívabb cég, a Smart Project Consulting nyerte el kiállítás szakmai díját, míg a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. a fenntarthatóság, zöldinnováció szempontjából kiemelt termék, szolgáltatás bemutatója különdíjat kapta.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05