Sokrétű segítség a Magyar Telekomtól az Ukrajnából menekülők számára

forrás: Prím Online, 2022. május 2. 14:21

A szomszéd országban zajló háború az aggodalom mellett az együttérzést és a tenni akarás szándékát is felerősítette. A Magyar Telekom, leányvállalatával, a T-Systems Magyarországgal együtt a kezdetektől sokrétű segítséget biztosít az Ukrajnából hazánkba érkező menekülteknek. A vállalatcsoport most új elemekkel bővítette a segítségnyújtási formák körét a menekültek kommunikációjának és beilleszkedésének megkönnyítése érdekében, illetve az ellátásukban részt vevő civil szervezetek munkájának segítésére. Folyamatosan nyomon követik a krízishelyzet alakulását, és rendszeres kapcsolatban állnak a segélyszervezetekkel, hogy a lehető leghatékonyabb támogatást tudják nyújtani a munkájukhoz.

 

Telekommunikációs ügyintézés ukrán nyelven

A Telekom elindította ukrán nyelvű ügyfélszolgálatát, amely munkanapokon 9-17 óra között a 06 80 204 850-es számon érhető el, szükség esetén pedig ukrán nyelvű visszahívás is kérhető.

 

Eszközadományok

A Telekom a Mobildonor program keretében ötezer mobiltelefont, és bizonyos alap perc- és adatmennyiséget tartalmazó Domino SIM kártyát, valamint hétezer hordozható, külső akkumulátort (powerbanket) oszt szét a rászorulóknak a NIOK Alapítvánnyal partnerségben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. (A Telekom a Mobildonor program keretében továbbra is várja ügyfelei még működő, de nem használt okostelefonjait, amelyeket felújítás után SIM-kártyával együtt juttat el azoknak, akiknek a jelenlegi helyzetben szükségük van rá.) 

 

Digitalizált, egyszerűbb ügyfélazonosítás

A GoodID a Magyar Telekom partnereként, digitális személyazonosítási megoldással, egyedi fejlesztéssel segíti a menekültek SIM kártyához történő gyorsabb hozzájutását. A hatályos jogszabályok alapján a SIM kártya átadását és a szolgáltatás aktiválását megelőzően (majd ezt követően a jogszabályban meghatározott időközönként) adategyeztetést kell végezni érvényes, személyazonosításra alkalmas okmány bemutatásával.  Az okmányok adatainak kötelező rögzítésekor a cirill betűs helyesírás miatt hosszabb a kézi adatbevitel, és nagyobb az elgépelés lehetősége is, így a SIM kártya átadása elhúzódhat. A GoodID Scanner mobil megoldással ez a folyamat teljesen automatikus: a személyazonosító okmányok adatainak beolvasását az app a rögzítésre használt telefon kamerája és NFC antennája segítségével teljesen automatikusan elvégzi, és rögzíti a Telekom űrlapján. Így begépelésre nincs többé szükség, ami következtében az adminisztráció hosszú percekkel lecsökken.

 

 

Digitális elsősegély

A #DigitálisElsősegély program keretében a háborús helyzet végéig térítésmentes mobil internetelérést biztosít a szolgáltató – jelentkezés esetén – olyan intézmények, egyesületek, szervezetek számára, amelyek az ukrajnai háború elől menekülőket fogadják.

 

Munkatársak segítése és önkéntesség

A vállalatcsoport a munkatársait saját intranet oldalán tájékoztatja az ukrán menekültek megsegítéséért dolgozó segélyszervezetekről, a segítségnyújtás legpraktikusabb módjairól. A Magyar Telekom és a T-Systmes Magyarország minden munkavállalójuk számára 5 munkanapot biztosítanak lehetőségként a munkaidőben végzett önkéntes munkához. A pihenőnapo(ko)n végzett 16 óra önkéntes munka után pedig jár egy nap pótszabadság, vagyis egy nappal nő a munkavállaló szabadságkerete. 

 

Szállásbiztosítás a segítőknek

A Magyar Telekom saját mátészalkai ingatlanjában a menekülteket segítő önkéntesek részére rendezett be és működtet szállást a település önkormányzatával együttműködésben. 

 

Álláskeresési segítség ukrán menekülteknek

A Magyar Telekom anyavállalatával, a Deutsche Telekom Csoporttal közösen, globális munkáltatóként nyújt segítséget az Ukrajnából menekülők számára az álláskeresésben. A vállalat honlapján egy tematikus aloldalt hozott létre, ahol elérhetőek a Magyar Telekom és a teljes Deutsche Telekom Csoport (DT Csoport) álláslehetőségei, valamint megtalálható egy olyan speciális telefonos és e-mailes elérhetőség is, ahol az álláskeresők személyre szabott segítséget kaphatnak a Deutsche Telekom toborzóitól. A DT Csoport által ajánlott pozíciók jelentős része otthonról is végezhető, így akár később, Ukrajnába visszatérve is folytathatják munkájukat, akik ezekben a munkakörökben kezdenek el dolgozni. 

Kulcsszavak: Magyar Telekom

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09