Közösség által irányított közösségi oldalt készítenek

forrás: Prím Online, 2022. május 11. 09:57

A jelenleg elérhető közösségi oldalak hibáit szeretné kiküszöbölni az az új rendszer, amely sokkal szabadabb hirdetési felületet és tevékenységet hirdet. A SocialQ fejlesztése egy hete már elkezdődött, funkciói között lesz a blogírás, a kriptofizetés, sőt még a társkeresés is könnyedén és biztonságosan bonyolítható rajta.

Bándli Renátó, a Millionstarter alapítója úgy fogalmaz, hogy egészen egyszerűen elegük lett a jelenleg elérhető közösségi oldalak működéséből.

 

„Nem természetes az, hogy korlátozzák az ember szólásszabadságát, vagy tévesen kitiltják az embert a hirdetéskezelőkből úgy, hogy soha többé nem hirdetheti a vállalkozását. Ezekre a problémákra kerestünk megoldást, és így született meg a SocialQ. Sokkal szabadabban lehet hirdetni vállalkozásokat, mert mi ellenőrizzük a cégeket ezáltal a scam projektek, és a lehúzások is javulhatnak. Vállalkozóként gyakran akadályokba ütközik az ember a szociális média hirdetési felületeken és ezáltal nagy versenyhátrányba kerülhet. Saját magam is tapasztaltam ennek a negatív hatásait” – mondta Bándli Renátó.

 

 

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy sokkal szabadabb, a vállalattól független irányelv politikát szeretnének folytatni.

 

„Olyan közeget szeretnénk teremteni, ahol valódi emberek, valódi szólásszabadságot gyakorolhatnak a nagyhatalmaktól függetlenül. Ebbe az irányításba csak az MST tokennel rendelkező holderek vehetnek részt. Úgy kell elképzelni, mintha az MST token tartói egy ország szavazópolgárai lennének, és minden döntésről igazságosan tudnak dönteni, közösen. Erről szólna a közösség valós ereje, ami itt megadatik. Minden országban az MST tulajdonosok kapnak egy felületet a rendszerben, ahol tudnak szavazni és részt vehetnek az irányításban is” – tette hozzá a Millionstarter alapítója.

 

Kapocs az emberek között, akik minőségi közösségi térre vágynak

Az mindig egy érdekes kérdés, hogy milyen okok miatt lehet igény egy ilyen típusú közösségi platformra? A közösségi oldal megálmodói szerint, azok az emberek sarkalják ezt a változást, akik minőségi közösségi térre vágynak.

 

„Szeretnénk összehozni azokat az embereket, akik egy minőségi közösségi térre vágynak és azokat is, akiket érdekel a kriptovaluta, a luxus, az üzleti világ és még sok más téma. Mivel nálunk csak verifikált felhasználók használhatják a rendszert, így sokkal nagyobb a biztonság is. Célunk, hogy az Európai Unió első számú közösségi terévé váljunk. Ehhez persze rengeteg időre, pénzre és fejlesztésre lesz szükségünk, de több száz milliós felhasználó bázist szeretnénk kiépíteni” – árulta el a jövőbeli terveikről Bándli Renátó.

 

 

Teljesen új funkciókat ígér az oldal

A platform új funkcióinak köszönhetően, az adatbiztonság és szólásszabadság biztosítva lesz. De lehet majd blogot vezetni, megoszthatóak lesznek a fényképek, videók és a podcastek is.

 

„Ezek mellet saját oldalt is készíthetnek a felhasználók. A chat rendszerünk alatt küldhetnek majd kriptovalutát egymásnak és fizethetnek is ezzel a tartalmakért. Aki az iparágban kicsit jártasabb tisztában van vele, hogy ezeknek az ambíciózus terveknek a megvalósításához nagy tőkebevonásra van szükség, hogy nagyot tudjon egy ilyen projekt szólni, főleg nemzetközi szinten. Az elmúlt időszakban főleg a technikai fejlesztésekre koncentráltunk és a háttérvár megfelelő struktúrálására. Jelenleg egy 3 fős csapat dolgozik a fejlesztésen, de szeretnénk 15-20 főre bővíteni. A közösségi oldal fejlesztése még csak pár napja kezdődött el, és egy hatalmas, de örömteli feladattal nézünk szembe, amiért minden nap aktívan tesz a csapat” – mondta Bándli Renátó.

 

Saját kriptovaluta és társkeresés

Az új oldalon a Millionstarter saját kriptovalutája az MST token lesz a belső fizetőeszköz. Ezzel hirdetéseket, tagságokat, kiemeléseket lehet majd vásárolni.

 

Aki szeretne részt venni ebben a projektben, mint korai befektető, ezt már 50 dollártól megteheti a millionstarter.com oldalán.

 

„Ez az összeg egy két fős éttermi vacsora árának felel meg jelenleg Magyarországon és ezzel szeretnénk elérni, hogy sok kisbefektető legyen és ne összpontosuljon túl nagy összeg egy-egy magánszemély kezében. A vásárlás menete nagyon egyszerű és forinttal is be lehet fizetni az összeget bankon vagy PayPalon keresztül. Sőt ezt a tokenszámot a vásárlás pillanatától kamatoztatni lehet. Ügyfélszolgálatunk szívesen nyújt vásárlási segítséget mindenkinek. A rendszerhez kapcsolódik egy saját társkereső oldal is, ehhez egyedi algoritmust fejlesztünk. Így biztonságosan és gyorsabban lehet majd párt találni, mert SocialQ-nak is az a célja, hogy közösséget, kapcsolatokat teremtsen és építsen” – zárta gondolatait a platform kitalálója.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50