A jövő szakembereit a Magyar Telekom támogatásával képzik

forrás: Prím Online, 2022. május 17. 15:23

Székesfehérvári, miskolci és budapesti technikummal kezdett együttműködést a Magyar Telekom a távközlési szakma népszerűsítése, a szakirányú képzés támogatása, valamint saját szakemberutánpótlásának érdekében. Az intézmények most több száz eszközt kapnak a távközlési vállalattól oktatási célokra.  

Május 17-én a Távközlés Világnapját ünnepeljük. Ma már ez egészen mást jelent, mint akár néhány évvel ezelőtt. A távközlés és a digitalizáció a jövő záloga, enélkül elképzelhetetlen lenne önvezető autókról, robotizációról, adatvezérelt gyártásról vagy e-egészségügyről beszélni. A távközlési szakemberek képzése is fókuszba kerül, mert csak velük együtt tudjuk ezt az utat bejárni. Az informatikai oktatásról és a munkaerőpiacokon világszerte tapasztalható informatikusszakember-hiányról sok szó esik, ritkán hallhatunk azonban arról, hogy a távközlési szakma is generációváltáson megy át, és nagy szükség van az új szakemberekre, hogy fejlesszék, működtessék a távközlési infrastruktúrákat a jövőben. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy Magyarországon kevés középfokú intézményben zajlik szakirányú oktatás.

 

Mindezek ismeretében döntött úgy a Magyar Telekom, hogy együttműködést kezd a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikummal, a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Technikummal, valamint a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikummal. Az aláírt együttműködési megállapodás részeként a Magyar Telekom segíti az intézményeket a távközlési szakmák népszerűsítésében, tevékenyen részt vesz az iskolák szakmai rendezvényein, a vállalat képviselői előadásokat, szakmai beszélgetéseket tartanak a diákoknak tudásátadás céljából. A három intézménynek szánt több száz eszközt (optikai eszközöket, szervereket és hálózati eszközöket) oktatási célra tudják használni, a diákok megismerhetik azok felépítését, alkatrészeit, szét- és összeszerelésüket. A vállalat ezen kívül azt a kiemelt feladatot is vállalja, hogy az oktatási anyagokat naprakészen tartja, segítve ezzel az oktatókat és a diákokat abban, hogy tudásukat azonnal kamatoztatni tudják majd. A partnerség keretében pedig a diákok aktívan is részt vehetnek a Magyar Telekom műszaki kiszolgálási területének napi feladataiban, diákmunkatársként.  

 

„A három technikummal elindított együttműködés közvetlen átjárást teremt az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a tanulókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással felvértezve lépjenek majd ki a munkaerőpiacra. Célunk, hogy újra vonzóvá tegyük a fiatalok számára a távközlési szakmákat, és kineveljük a jövő távközlési szakembereit a régióban, részben azzal a szándékkal, hogy a Telekomnál is biztosított legyen a szakemberutánpótlás” – mondta el Nagy Péter, aki a Magyar Telekom Service Management and Field Operations Tribe Lead-jeként a helyszíni üzemeltetés biztosításáért, valamint a hálózati és szolgáltatási hibák megelőzéséért, elhárításáért felel a távközlési vállalatnál. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09