Digitális ikrek az ipari és pénzügyi hatékonyság szolgálatában

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 1. 09:56

A tavalyi évben a digitális ikrekre fordított kiadások világszerte összesen elérték a 6,75 milliárd dollárt, a technológia végfelhasználói pedig 21,1 százalékban a gyártóiparból kerültek ki. Az előrejelzések és tapasztalatok szerint az innováció szárnyalása idén sem hagyott alább, így a digitális ikrek piaca az év végére elérheti a 8,88 milliárd dollárt. A növekvő energia- és alapanyagárak mellett kulcsfontosságú, hogy a vállalatok lépést tartsanak a fejlődéssel, hiszen óriási összeget takaríthatnak meg hosszú távon az új ipari lehetőségekkel – hívják fel a figyelmet a digitális ikrek előnyeire az EuroSolid Zrt. szakemberei.

A digitális iker koncepciója 1991-ben fogalmazódott meg, ám a gyakorlatban először csak 2002-ben került sor a technológia alkalmazására. A hangzatos név mögött valójában egy termék vagy folyamat valamiféle számítógépes program által való virtuális leképezése áll. A digitális modell felhasználható szimulációk futtatására, teljesítményproblémák tanulmányozására, illetve a fizikai objektum fejlesztésére. 

 

A Fortune Business Insights májusban kiadott jelentése alapján a digitális ikrek piaca a 2021-es 6,75 milliárd dolláros forgalomról idén 8,88 milliárd dollárra fog bővülni, 2029-re pedig elérheti a 96,49 milliárd dollárt is. A tavalyi évben a technológia legnagyobb felhasználója (21,1 százalékban) a gyártóipar volt, ám az elkövetkező időben várhatóan az autóipar veszi majd át a vezetést. Míg az előbbi szegmensben a digitális ikreket leginkább a bevezetés előtt álló termékek kivitelezhetőségének elemzésére, illetve hatékonyságának növelésére használják a mérnökök, addig az autóiparban mindezek mellett a látványos megjelenés megtervezése is a cél.

 

 

„A növekvő energia- és alapanyagárak mellett kiemelkedő jelentőségű a digitális iker használata, hiszen a technológia nem csak időt takaríthat meg a vállalatoknak, de a szimulációs lehetőségeknek köszönhetően csökkentheti a prototípusgyártást, ami nagyban hozzájárul a kiadások mérsékléséhez.” – magyarázta Virág Péter, az EuroSolid Zrt. alkalmazásmérnöke.

 

Az egyik legújabb, intenzíven terjedő iparági innováció – a 3DEXPERIENCE tervező és kollaborációs platform – a francia Dassault Systèmes nevéhez köthető. 2021-ben a cég bejelentette, hogy partnerséget köt a Renault csoporttal, amely ezentúl a 3DEXPERIENCE-t használja az új járművei virtuális másolatának tervezésére és kezelésére.

 

„Mindazonáltal nem mindegy, milyen megoldást választunk, hiszen a különböző vállalatoknak más-más eszközre van szüksége a termékfejlesztéshez. Nem biztos, hogy szerencsés az elsőként szembejövő opciót beszereznünk, mindig érdemes alaposan átgondolnunk, mire is szeretnénk használni az adott szoftvert. Mi az EuroSolid Zrt-nél arra törekszünk, hogy ügyfeleink a számukra legideálisabb megoldást kapják, ezzel is növelve üzleti hatékonyságukat.” – nyilatkozta Wiesler Zoltán, az EuroSolid Zrt. ügyvezető igazgatója.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09