Nyaralás alatt hogyan tudhatjuk biztonságban a házunkat?

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 11. 09:55

A legtöbb magyar család augusztusban vág neki az akár többhetes nyári vakációnak, gyakran felügyelet nélkül hagyva a házat. Nem csoda hát, hogy ebben az időszakban aktívak a besurranó tolvajok is. Szerencsére az okoseszközöknek hála ma már minimálisra csökkenthetjük az illetéktelen behatolás esélyeit.

Vajon hogyan védekezhetünk hatékonyan a betörők ellen? A kérdés joggal merülhet fel, ha nyaralni indulunk, és egy időre őrizetlenül hagyjuk a házunkat.

 

Magától értetődő, hogy ilyenkor tanácsos az értékeinket elrejteni, nehogy szemet szúrjanak a betolakodóknak, ahogyan az sem árt, ha egy szomszéd időről időre ránéz az ingatlanra. Ilyenkor érdemes kiüríteni a postaládánkat is, hiszen a gyorsan halmozódó reklámanyagok árulkodnak róla, hogy egy ideje már nem vagyunk itthon – emeli ki Csalami János, az Elektronika Vonala vagyonvédelem alapítója, biztonságtechnikai szakértő.

 

“Manapság a rablók már ritkán törik be az ablaküveget, hiszen az nagy zajjal járna. A nyílászárók hatástalanítása ezzel szemben zajmentes. Jellemző, hogy a műanyag nyílászárók, így például a teraszablak zárszerkezetét olvasztják ki hátul, így ki tudják nyitni. Az egy ponton záródó ajtók végképp nem jelentenek kihívást nekik, pajszerral könnyen felfeszítik őket” – figyelmeztet a szakértő.

 

Sok esetben előfordul az is, hogy az ugató kutyát kiengedik vagy kizárják a házból, rosszabb esetben altatót vagy mérget adnak a házikedvencnek – ami érzelmi szempontból mindennél nagyobb veszteség lehet a tulajdonosok számára.

 

 

Hogyan érdemes tehát védekezni a betörők ellen?

“Az alkalomszülte betörők jellemzően oda mennek, ahol se riasztó, se kamera, se egy ‘távfelügyelettel védett ingatlan’ tábla. Manapság ezek bírnak tényleges elrettentő erővel a betörőkkel szemben” – mondja a szakértő.

 

Szerencsére ma már vannak olyan okosotthon-megoldások, amelyekkel a redőnyt akár távvezérelve is fel -és le lehet húzni, és a külső udvarvilágítás is időzíthető. Ezzel sokat tehetünk azért, hogy olyan hatást keltsünk, mintha folyamatos lenne az emberi jelenlét a ház körül.

 

Az ideális megoldás ugyanakkor a riasztórendszer és a biztonsági kamera használata, aminek hála azonnal értesülünk bármilyen illetéktelen behatolóról. Ha pedig a társfelügyeleti szolgáltatással is élünk, akkor az intézkedő járőr azonnal ki is tud menni a helyszínre, ha valami gyanúsat észlel a ház körül, míg az internetkapcsolattal magunk is rápillanthatunk a kamerákra mobil applikáción keresztül.

 

“A távfelügyelet a leghasznosabb segítség, hiszen nekik a riasztástól számított 15 percen belül a helyszínen kell lenniük, és ellenőrizniük kell, mi volt a riasztás oka. Sőt, már lehet kérni jelenléti járőrözést is, ebben az esetben naponta akár többször is kimehet a járőr az adott területre” – zárja Csalami János.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09