Meghúzták az autódat a parkolóban? Így találd meg a károkozót!

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 31. 11:26

Sok autós félelme, hogy parkoló kocsijához visszaérve azt látja, az autó hátulja behorpadva, oldala meghúzva, vagy a visszapillantó tükör letörve. Szerencsére azonban a károkozót megtalálhatjuk, ha az autóban olyan Mio fedélzeti kamerát használunk, amely ütés, ütközés vagy a jármű előtti mozgás esetén elindítja a felvételt. Az így rögzített eseményt pedig akár bizonyítékként is használhatjuk a káresemény felderítéséhez.

Statisztikák szerint a gépjármű sérülésével járó balesetek közel 40 százaléka parkolás vagy manőverezés közben történik. Ez a sofőr figyelmetlensége mellett annak is köszönhető, hogy az utóbbi években egyre nagyobbak lettek az autók, miközben a parkolóhelyek méretei nem változtak. Ráadásul több modellnél is szűkült a látótér, emiatt főleg a hátsó és az oldalsó ablakoknál lett nehezebb a kilátás. Mondhatnánk, hogy ott a tolatóradar, az majd segít beparkolni! Sokan azonban a figyelmeztető pityegés ellenére is megpróbálnak még néhány centit gurulni. Az eredmény? Horpadás és karcolás a kocsinkon, rosszabb esetben letört tükör, leszakadt lökhárító. Nézzük, mit tehetünk, ha autónkat parkolás közben éri káresemény!

 

5 tipp a Mio-tól a káresemény felderítéséhez

1. Mérjük fel a károkat, fotózzuk, videózzuk le a sérüléseket!

2. Ha nem várt meg a károkozó, nézzük meg, tett-e cetlit a szélvédőre, vagy esetleg már a kitöltött baleseti bejelentőt is becsúsztatta az ablaktörlő mögé. Ha szerencsénk van, mindent dokumentált és megadta az elérhetőségeit.

3. Ha sem a károkozó, sem egyéb papír nem fogad minket a kocsinál, próbáljunk meg szemtanút keresni, vagy rendőrt hívni, aki bekérheti a térfigyelő kamerák felvételeit. Amennyiben sikerül beazonosítani a kárt okozó jármű rendszámát, a rendőrség eljárást indíthat a gépkocsi tulajdonosa ellen.

4. Segíthet a káresemény felgöngyölítésében a Mio fedélzeti kameránk is! A Passive Parking funkcióval rendelkező készülékek saját belső tápegységgel működnek, és álló motor esetén azonnal elindítják a felvételt, amint ütést vagy ütközést észlelnek az autóban. A Passive Parking mód megtalálható a Mio MiVue C545, C580, 821, 826, 846, 866 és 886 modelljeiben.

5. Ám ha ennél többre vágyunk, akkor válasszunk olyan kamerát, amelynek Smart Parking funkciója nemcsak akkor indítja el a felvételt, ha ütközést vagy ütést érzékel, hanem akkor is, ha mozgást észlel az autó előtt. Ehhez szükségünk lesz a Smart Box III tápegységre is, amely akár 48 órán keresztül biztosítja a kamera áramellátását az álló autóban. Ez a kiegészítő kábel a jármű tápegységéhez kapcsolódik, ám mivel folyamatosan figyeli az autó feszültségét, így még azelőtt kikapcsol, hogy lemerítené a kocsi akksiját. A Smart Parking mód megtalálható a Mio MiVue C380 Dual, C540, C541, C560, C570, C580, C588T Dual, 785, 786, 788, 792, 795, 798, 798 Pro, 812, 818, 821, 826, 846, 866, J85 készülékekben.

Kulcsszavak: Mio fedélzeti kamera

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Elképesztő! Így üldözi Max Verstappent a világ leggyorsabb drónkamerája

Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pályán.

2024. március 1. 10:10

A Galaxy Buds széria legújabb frissítése magával ragadó, intelligens hangzást kínál

A Samsung közelmúltban megjelent Galaxy S24 termékcsaládja a Galaxy AI erejével új lehetőségeket teremtett a kultúrák közötti kapcsolatteremtésre. A biztonságos, készülékeken elérhető mesterséges intelligenciával a felhasználók jelenleg 13 nyelven hidalhatják át a kommunikáció során felmerülő nyelvi akadályokat. A Galaxy Buds fülhallgatókat érintő legújabb frissítések még zökkenőmentesebbé tehetik ezen okosfunkciók használatát.

2024. február 29. 14:28

Az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészséget helyezi fejlesztései fókuszába idén a Huawei

Prémium kategóriás zászlóshajó termékeivel jelentkezik a Huawei fogyasztói üzletága az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC). Olyan, nagy érdeklődésre számot tartó, a divatot és csúcstechnológát ötvöző terméket mutatnak be, mint a HUAWEI Mate 60 RS ULTIMATE DESIGN okostelefon, a HUAWEI FreeClip vezeték nélküli fülhallgató és a HUAWEI WATCH GT 4 okosóra. A Huawei tavaly megszilárdította pozícióját a viselhető prémium okoseszközök piacán: 2023 végére több mint 150 millió okosórát szállított le. A vállalat tovább növeli kutatás-fejlesztési beruházásait. Idén három fontos iparági kihívást, az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészség kezelését érintő innovációkra összpontosít.

2024. február 28. 13:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05