Ezt tudja a Bridgestone legújabb nyári gumiabroncsa

forrás: Prím Online, 2023. május 3. 19:59

Az autó az abroncson keresztül érintkezik az úttal, így egy jól megválasztott, megfelelő minőségű és típusú gumiabronccsal sokat tehetünk a biztonságunkért. Az új Bridgestone Turanza 6 gumiabroncs tervezésénél is a közlekedésbiztonság szempontjait helyezték előtérbe.

A Turanza 6 fejlesztési folyamatában nagy szerepet játszott az európai járművezetők körében végzett széles körű fogyasztói kutatás eredménye, amellyel a mérnökök első kézből kaptak visszajelzést, mit várnak el a felhasználók egy nyári túraabroncstól.

 

 

Biztonságra és teljesítményre tervezve

 

A TÜV SÜD által végzett, független tesztek alapján a Bridgestone Turanza 6 a kategóriájában legjobb a nedves úton nyújtott teljesítményével, ezzel is felülmúlva a szegmensben szereplő versenytársakat. Az abroncs mind kanyarodáskor, mind egyenes útvonalon kiemelkedő teljesítményt nyújt, nedves tapadás terén pedig szintén a kategória legjobbja: A-minősítést ért el az EU erre vonatkozó skáláján.

 

A Turanza 6 a gyártó palettáján is kiemelt szerepet kapott, mivel a szabadalmaztatott és úttörő ENLITEN, valamint TECHSYN technológiák, a Bridgestone másodlagos piacra szánt abroncsai közül először ennél a nyári túraabroncsnál jelentek meg. Ezeknek az innovatív megoldásoknak is köszönhető a kiváló futásteljesítmény, valamint a jobb üzemanyag- és energiahatékonyság. Utóbbi kiegészítendő a fenntarthatósági tényezők szem előtt tartásával, így a Bridgestone Turanza 6 elektromos járművekre is szerelhető, segíti az akkumulátor élettartamának megóvását, valamint a teljesítmény optimalizálását. Mindezzel együtt kiváló irányíthatóságot, nagyobb kopásállóságot és csökkentett zajszintet kínál a járművezető kényelme érdekében.

 

 

A Bridgestone szélesebb körű elkötelezettsége a közúti biztonság iránt

 

Az Egészségügyi Világszervezet szerint évente több mint 1,35 millió ember hal meg a világ útjain, és további 20-50 millió ember szenved gyakran életveszélyes sérüléseket. Termékei mellett a Bridgestone keményen dolgozik a közlekedésbiztonsági problémák megoldásán, nemrég például egy útsérülések felismerésére szolgáló fejlesztést vezetett be. Az innováció mellett a Bridgestone világszerte számos közlekedésbiztonsági kezdeményezést indít: ilyen a gumiabroncsok biztonsági ellenőrzése, a közlekedésbiztonsági képzések, az oktatási programok és az ENSZ Közúti Biztonsági Alapjának (UNRSF) nemrégiben tett 1 millió dolláros adomány. A Bridgestone közúti biztonság iránti elkötelezettsége része a szélesebb körű vállalati kötelezettségvállalásának – a Bridgestone E8-nak is.

 

„Az élet egy utazás, és mi a Bridgestone-nál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy biztonságossá tegyük. A vezetésnek mindenki számára élvezetes és biztonságos élménynek kell lennie, ennek a megvalósításán dolgozunk." – tette hozzá Emilio Tiberio, a Bridgestone EMIA COO & CTO-ja.

 

Az Európában kifejlesztett és gyártott Bridgestone Turanza 6 már az egész régióban, számos méretben kapható személygépkocsikhoz és SUV-khoz egyaránt, legyen szó belsőégésű motoros, hibrid vagy elektromos járművekről.

Kulcsszavak: gumiabroncs Bridgestone

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

A Continental SportContact 7 nyerte az Auto Bild sportscars kiadványának tesztjét

A Continental SportContact 7 gumiabroncs első helyezést ért el az Auto Bild sportscars kiadványa által végzett UHP nyári gumiabroncs-teszten (24/4. szám), melyen „tesztgyőztes” és „példamutató” minősítést kapott. A nagy teljesítményű autógumi hat nemzetközi gyártó modelljével szemben győzött: 1,2-es összpontszámmal a teszt első helyezettje lett. A szerkesztők a 265/35 R 19-es méretű autógumit egy Mercedes AMG GT első-, míg a 295/30 R 20-as méretű modellt annak a hátsó tengelyén tesztelték, összesen kilenc tesztszakaszban, vizes és száraz utakon egyaránt.

2024. április 13. 10:47

A Continental abroncsa megnyerte a német Auto Zeitung autógumi tesztjét is

Az Auto Zeitung német autós magazin szerkesztői legutóbbi nyári gumiabroncs-tesztjükben a Continental PremiumContact 7-et nevezték meg a „ragyogó győztesnek" (24/7. szám). Mind a vizes, mind a száraz vezetési teszteken a legmagasabb pontszámot érte el. A lap szakértői a 225/45 R 17-es méretben kilenc gumiabroncsot vizsgáltak egy BMW 120i-n, összesen 13 kritériumot szem előtt tartva. Európai, ázsiai és amerikai abroncsmárkák termékeit mérték fel.

2024. április 3. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09