E-szignó, e-government és EU-pénzek

, 2001. március 13. 17:51
Feltehetően az elektronikus aláírásról szóló törvény elfogadásának közvetlen környékére esik az a konferencia, amit e témáról, valamint az elektronikus közigazgatásról rendez a Prím és az Expont Székesfehérváron. A konferencia védnökségére a szervezők kormánytagokat kértek fel, s Dávid Ibolya már el is vállalta ezt a szerepkört.
Az igazságügyi miniszter mellett visszaigazolta az előadói felkérést dr. Szegvári Péter, a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási és Területfejlesztési Államtitkárságának irodavezetője is, aki az „Elektronikus kormányzás, mint a modern közigazgatás és területpolitika jövőbeni lehetősége” címmel tart előadást. Az Európai Unió brüsszeli központjából Fehérvárra utazik Gerald Santucci, az EU Információs Társadalom Főigazgatóságának főosztályvezetője, hogy az EU informatikai fejlesztésre vonatkozó elképzeléseiről tartson előadást. Ugyancsak brüsszeli vendég André Miodezky, az LR Tech brüsszeli központjának vezérigazgatója, és a nyitónapon előadásban is összefoglalja az elektronikus aláírás jelentőségét. A konferencia természetesen számos magyar intézmény és cég szakértői számára is alkalmat teremt, hogy megosszák ismereteiket a hallgatósággal.

Az elektronikus aláírás nem csak az e-gazdaság, hanem a közigazgatás számára is fontos, ám ezen a területen tovább szélesedhet a témakör, egészen odáig, hogy tudják-e az önkormányzatok, milyen uniós pénzeket pályázhatnak meg informatikai fejlesztéseikhez, készül-e és milyen lesz a kormányzati portál, tudják-e az egyik megyében, hogy milyen informatikai eredményeket értek el a szomszédban. Éppen ezért a konferenciára résztvevőként várják az államigazgatás, az önkormányzatok képviselőit, a közigazgatási informatikusokat, a téma iránt érdeklődő szakembereket. A konferencia időpontja: 2001. május 3-4., jelentkezni lehet a http:/prim.hu/eszigno_jelentkezés oldalon, ahova a tudnivalókról, vagyis a http://prim.hu/eszigno/ oldalról közvetlen link vezet.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50