Innovációs nagydíjat kapott a Compaq Kft. BuilDogja

, 2001. március 23. 15:30
A Parlament Kongresszusi termében Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében hirdették ki az idei Magyar Innovációs Nagydíj pályázat eredményeit. A díjazottak között szerepelt a Compaq Computer Magyarország Kft. munkatársai által kifejlesztett intelligens épületfelügyeleti szoftver, a BuilDog is.
A Compaq Computer Magyarország Kft., amely a Compaq Computer Corporation, vezető multinacionális informatikai vállalat hazai leányvállalata, az utóbbi években kiemelkedő eredményeket ér el a hazai piacon. A személyi számítógépek terén is vezető cég tevékenységének nagyobb része már a nagyvállalati rendszerintegrációs, szolgáltató tevékenységből származik, melyben fontos szerepet töltenek be az úgynevezett hálózatintegrációs projektek. Ezek között az utóbbi évek egyik legsikeresebb ágazata az intelligens épületek megvalósítására szakosodott szakértői központ. E csapat munkáját Marsovszky László vezeti, akinek a nevéhez a Buildog kifejlesztése is kötődik.

A pályázatra nevezett Buildog immár a gyakorlati életben is bizonyított: ez képezi alapját annak az intelligens rendszernek, amely a lágymányosi Egyetemi (ELTE-BME) Campus négy épületének egyedi és integrált felügyeletét is végzi.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50