Világbajnok sakkpartik

Lindner László, 1999. augusztus 16. 16:54
A június 9. és 12. között lezajlott hármas rapid sakkmérkőzés nemcsak a Polgár lányok világraszóló győzelme – elsősorban Judit győzelme a világbajnok ellen – és a két nagy tudású sakkprogram érdekfeszítő küzdelme miatt kerül be a magyar sakkozás krónikájába. (Emlékeztetőül az eredmények: Polgár Judit – Anatolij Karpov 5:3; Polgár Zsófia – Benkő Pál 4,5:0,5; Junior 4.6 – Shredder 2.0 5,5:2,5.) Mérföldkövet jelent a sakkozás történetében, hogy a lezajlott huszonegy partit még hónapokon keresztül bármikor le lehet játszani az Interneten, a lépéseket bárki megtekintheti, és letöltheti saját gépére, a világ bármely pontján!

A bűvös web-cím: http://polgar-karpov.interware.hu. Sőt az események felidézésének nem ez az egyetlen forrása. Felhívnánk olvasóink figyelmét, hogy a VGA Monitor június 12-ei számában megjelent Kovács Győző interjúja Börtsök Zoltánnal, a TV-NET Kft. ügyvezetőjével. Ez a beszélgetés a négy nap eseményeit szemléltető élő, tévészerű közvetítésről szólt, amelynek során a játékidő alatt a sakktáblákat, a lépéseket, a versenyzőket, a kommentárokat és a közönséget lehetett látni-hallani, s itt-ott egy-egy nyilatkozat, beszélgetés is elhangzott. Az elkészült film is kb. egy hónapig tovább fut, és a NET-TV szerveréről (a www.nettv.hu címről) letölthető, ám miután a hasonló jellegű internetes tévéközvetítésről az előző Internet Kalauz – akkor az Ifabo kapcsán – részletesen beszámolt, ezúttal inkább az Interware Kft. ügyvezetőjét, Benyó Zoltánt kérdeztük a sakk és az Internet összefüggéseiről.

– A játszmák Internetre viteléhez és ott tartásához két lehetőség közül kellett választani – fejtette ki Benyó Zoltán. – A rendszer vagy megkapja a játszmák során megtett lépéseket azok megtörténte után, és az adatokat a közvetítéshez konvertálja, vagy közvetlenül, elektronikus úton folyamatosan érkeznek mindhárom parti lépései. Az operátor ezt az utóbbi, gyorsabb megoldást választotta, de segítséget nem kapott hozzá, s emiatt nagy nehézségekkel küzdött, nehogy késedelemben legyen. Ez egyszer-egyszer mégis előfordult, de nagyobb problémát nem jelentett. (Tanulság: az Interneten történő közvetítéshez az operátornak folyamatosan meg kell kapnia a lépéseket, a legjobb hozzá is kábeleket vezetni, akárcsak a közönség részére való kivetítéshez.)

Az Internetre juttatást az internetes közvetítésre kiválóan alkalmas Java-appletekkel oldották meg. Az átvitelhez a sakktáblán történő "események" szemléltetésén (grafikus átalakításán) túl számos egyéb adat konvertálása szükséges. Problémát okoz például, amikor egy hibásan megtett lépést vissza kell vonni. Rengeteg adatot kell átvinni mozgóképek továbbításakor. A Java mindezeket áthidalja, alkalmazása esetén csupán a lépéseket (vagy ha szükséges, egy-egy visszavonást) kell közölni, a program minden egyéb adatot önmagától konvertál a továbbításhoz.

Azok számára, akiknek a Világhálón történő keresgélés gondot okoz, Benyó Zoltán a következőket tanácsolja: ha Internetre kapcsolunk, az említett web-címen bejelentkezik a címlap, rajta az esemény megnevezésével, alatta a sakktáblával. A második oldalon most már a teljes versenytáblázat látható, amely valamennyi parti eredményét az ismert módon mutatja meg. Itt rákattinthatunk a kívánt versenynapra, majd azon belül a látni kívánt partira. A következő oldalon megjelenik a kiválasztott játszma leírása. Ily módon sorra egymás után akárhány partit lehívhatunk a képernyőre, s azokat le is tölthetjük saját gépünkre. Akár egy teljes versenybulletint is kinyomtathatunk magunknak.

Volt még egy lehetőség, amivel a közönség ezúttal nemigen élt: interaktív kapcsolat felvétele kinek-kinek otthoni készüléke és a helyszín között. Erre az esemény meghirdetésekor történt utalás, és közölték is azokat az e-mail címeket, amelyeken a helyszínnel kapcsolatot lehet teremteni. Így a játszma alatt kérdéseket lehet feltenni, véleményeket lehet közölni, amelyre egy ott lévő szakértő válaszol. Több nagyobb külföldi versenyen igen nagy "forgalom" zajlik ily módon az Interneten. Például világszerte ismertté vált szakmai körökben, amikor a Kaszparov és Deep Blue között zajlott híres tavalyi mérkőzésen Kaszparov feladott egy partit, amelyben tisztáldozattal döntetlent érhetett volna el. Az esetet a VGA Monitor hasábjain a helyszínről ismertettük. Egy elemzőcsoport az USA egyik egyeteméről az Interneten keresztül mutatta meg, hogy mi lett volna a döntetlenhez vezető út! Erre a lehetőségre a hazai közönség még nem készült fel, pedig az érdeklődők számára igen nagy jelentőségű, hiszen gyakorlatilag megszületett a versenyek teljes nyilvánossága! Ez még sokoldalúbb nyilvánosság, mint amikor televízión nézünk egy futballmeccset, hiszen ott a helyszínnel nem léphetünk kapcsolatba, így a riporterekkel, az edzővel vagy más érdekeltekkel sem. (Tanulság: amikor interaktív kapcsolatra van lehetőség, nagy hírverést kell csapni neki, és a helyszínen gondoskodni kell arról, hogy legyen ott egy mester, aki a kérdésekre szakszerűen válaszol.)

A szervezők a technikai lehetőségek felhasználásával megtették az első lépést, de ezt követnie kell az erről szóló széles körű tájékoztatásnak is.

Embert próbáló gép

A világ sakkelitjének idei csúcstalálkozóján,  június 20-án a Frankfurt Chess Classic 98-on a világ leggyorsabb sakkjátékosa, a sakk-világranglista 2. helyezettje, Viswanathan Anand a világ leggyorsabb sakk-komputerével – a jelenlegi legjobb kommerciális sakkprogrammal felvértezett Siemens Nixdorf Primergy 460 NT szerverrel – mérkôzött meg. A "gyorsasági verseny" az Interneten élôben követhetô volt  és utólag is felidézhetô a http://lostcity.nl/chess/chessclassic.html címen.

Feladó: WebDesign Bt.
Címzett: ikalauz@prim.hu
Tárgy: sakk
Dátum: 1998. június 5. 21:28

Tisztelt Szerkesztőség!
Ezúton szeretném figyelmükbe ajánlani online március óta működő online sakkjátékunkat, melyet megtekinthetnek a www.webdesign.hu/ címen. A játékhoz Netscape 3, 4, illetve Internet Explorer 4 használata javasolt.
Üdvözlettel: Faragó Zsolt

Kulcsszavak: sakk játék nettv

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Java OpenStreetMap Editor 19039

A java-alapú térképszerkesztő program lehetővé teszi az OpenStreetMap adatfájlok betöltését és szerkesztését, egy adott terület légifelvételének megtekintését, a térképek OSM-kiszolgálókról történő frissítését.

2024. április 16. 17:18

MEmu 9.1.2.0

A MEmu minden felhasználó számára elérhetővé teszi az Android világát: az ingyenes és gyors emulátor használatával androidos játékok futtathatók windowsos rendszereken.

2024. április 16. 17:15

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09