Középiskolák a világhálón

MTI Sajtóadatbank, 2001. április 24. 06:58
Az összes magyar középiskola rendelkezik számítógépes laborral, valamint internetes kapcsolattal - erről az oktatási tárca vezetője, Pokorni Zoltán beszélt hétfőn Budapesten.
Pokorni Zoltán, aki az Írisz-Sulinet - Ablak a világra című szakmai konferencián vett részt, előadásában elmondta: az 1998-ban hatalomra került kormányzat, a hírekkel szemben, nem állította le az iskolák internetes hálózatra való kapcsolásának programját, hanem tovább bővítette azt. Közölte: míg 1998-ban 850-860 iskolában volt számítógépes labor, és ennek 12-13 százaléka rendelkezett internetes kapcsolattal, addig mára már 2000 felett van azon oktatási intézmények száma, melyek számítógépes laborral és internet-eléréssel rendelkeznek. Jelezte: ez Magyarországon az összes iskola mintegy 25 százaléka.

Elmondta azt is, hogy az említett oktatási intézmények 80 százaléka rendelkezik saját honlappal. Pokorni Zoltán közlése szerint a határon túli, magyar nyelven oktató iskolák közül eddig 32-34 oktatási intézményt vagy kollégiumot segítettek a programon keresztül világhálós kapcsolathoz.

A szaktárca vezetőinek tájékoztatása szerint a program sikerét jelzi az is, hogy a leglátogatottabb oktatási portál éppen a www.irisz.sulinet.hu, amely havonta mintegy 4 millió látogatót vonz.

Pokorni Zoltán arról is beszélt, hogy a tárca tervei szerint 2006-tól csak megfelelő informatikai ismeretek birtokában lehet majd diplomát szerezni, ezért 2002 őszétől a felsőfokú képzésekbe be kívánják építeni az ennek megfelelő feltételrendszert.

Kulcsszavak: oktatás trend Irisz Sulinet

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09