Az új generáció tudósai a Szilícium-völgyben vetélkednek

Tóth Kristóf, 2001. május 9. 06:40
A Szilícium-völgy - a technikai fejlesztések és újdonságok központja - ad otthont az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair - Nemzetközi Tudományos és Műszaki Kiállítás) 2001 rendezvénynek, amelyen a következő generáció tudósai és felfedezői vesznek részt.
Az egyhetes esemény- ami egyébként a középiskolák tudományos olimpiája - San Joséban kerül megrendezésre május 6-a és 12-e között. Az Intel ISEF megpróbálja felismerni és megfelelően díjazni a legokosabb fiatal elméket, és arra bátorítja őket, hogy csiszolják tudományos és technológiai tudásukat. Ez az egyetlen nemzetközi kiállítás a középiskolások számára, amely bemutatja az összes tudományterület. Idén 1200 fiatal tudós és feltaláló kutatási projektje lesz látható a világ minden tájáról, és összesen 3 millió USD értékű nyereményt, illetve ösztöndíjat osztanak szét a legjobbak között.

A 2000/2001-es tanév során több mint 400 Intel ISAF tudományos verseny zajlott világszerte, amelynek során nagyjából egymillió diák közül került ki az a szerencsés 1200, akik most San Joséban vannak. A diákok találmányai között van például egy kesztyű, amely a jelbeszédet lefordítja a számítógép nyelvére, egy hatékony mód a DNS dekódolására, és egy módszer a kipufogógázok károsanyag-kibocsátásának csökkentése különböző üzemanyag-adalékanyagok segítségével.

Annak ellenére, hogy ezeket a kutatásokat, illetve fejlesztéseket egytől egyig középiskolás diákok végezték, legtöbbjük felér olyan munkákkal, amelyeket egyébként egyetem elvégzése után képesek az emberek elvégezni, ez abból is látszik, hogy a ezeknek a diákoknak a 10 százaléka olyan eredményeket ért el, amelyek felveszik a versenyt a kutatási témájukban függőben levő szabadalmakkal.

A legjobbaknak járó rengeteg díj közül lássunk néhányat. Az Intel Young Scientist Scholarship nyertese az Intel zsűrije által kiválasztott három legjobb diák, és mindegyikük 50 000 dolláros egyetemi ösztöndíjat, illetve egy Intel notebookot kap. "A kategória legjobbja" díjat is osztanak mind a 15 kategóriában, ami 5000 dolláros pénzdíjat, illetve egy Intel notebookot jelent minden nyertesnek. A további díjak között még vannak különböző társaságok vagy kormányok ösztöndíjai, tanulmányútjai és további pénzdíjak.

Kulcsszavak: oktatás Intel verseny

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05