Tinédzsereknek adott Intel-ösztöndíjakat Grove

Zsigó József, 2001. május 13. 18:14

A San Joséban tartott 52. Intel International Science and Engineering kiállításon több középiskolás kapott 50 000 dollár értékű ösztöndíjat Andy Grove-tól, a cég egyik alapítójától és egykori elnökétől.

Ryan Peterson és Monika Paroder lettek az abszolút elsők, akiket 38 ország 1200 versenyzőiből választottak ki. Mintegy 3 millió dollár értékű ajándékot és kisebb ösztöndíjat osztottak szét a kiállításon, amelyet a középiskolások tudományos olimpiájának tartanak. A pályázatok majd 10 százalékát szabadalomra érdemesnek tartották, és be is jegyeztették.

Hans Lee, az egyik kaliforniai középiskola tanulója több állásajánlatot is kapott, de úgy döntött, hogy először az MIT-n diplomát szerez. Felhívta magára Grove figyelmét is, mivel olyan programozható chipet tervezett, amelyet az Intel szeretne kifejleszteni. A 14 éves indiai Yash Vasant volt a legfiatalabb díjazott, akit szintén vendégül látott az exelnök.

Nagy érdeklődést kapott az a golfkesztyű, amellyel süket-néma jelbeszédet lehet komputerbe vinni, és az a diagnosztikus eszköz, amivel a gyomorrákot lehet korai fázisában diagnosztizálni – írja a CNet.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05