Motorola Bluetooth Európába?

Kollár Csaba, 2001. május 21. 21:05
A Motorola Bluetooth telefonját már néhány hónapja árusítják Amerikában. Európában az Ericssonnak az idei nyáron még nem kell félnie a Bluetooth-versenytől.
Az Ericsson Bluetooth-kompatibilis modelljét, az R520-at ezelőtt két hónappal mutatták be, és már a Bluetooth headset is kapható. A Motorola szintén komoly figyelmet szentel az európai piacnak, de ide elsősorban a GPRS telefonját szánja, s csak utána a Bluetooth modellt. A Motorola első Bluetooth-kompatibilis telefonja a Timeport 270 a kanadai piacon idén nyáron jelenik meg. A cég amerikai és kanadai fogyasztói számos Bluetooth opcióval ismerkedhetnek meg telefonjukon, mint a Bluetooth PC Card, vagy a Bluetooth Automobile Hands-free Car Kit. Biztató az is, hogy 2002-re már néhány gépkocsi modellben is megjelenik a Bluetooth vezeték nélküli technológia. Európában másfajta telefonokat részesítünk előnyben, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem figyelnénk a Bluetooth-ra is.

Ez az a technológia, aminek a fejlesztésén oly sokat dolgozunk – nyilatkozta a Motorola Sweden kommunikációs igazgatója, Jacob Sederquist. Sederquist szerint a Timeport 270-et Európában 2001 harmadik negyedévében mutatják be, Timeport 280 névvel. A Timeport 280 nem csak Bluetooth-kompatibilis lesz, támogatni fogja a GPRS technológiát is.

A Motorolát is érzékenyen érinti az iparágra jellemző hullámvölgy – több ezer ember veszítette el munkahelyét az elmúlt néhány hónapban – ugyanakkor továbbra is hatalmas piacnak tekinti Európát. „Cégünk az egyik legnagyobb mobilkommunikációs társaság, amelyik szervezete átstrukturálásával eredményesen képes kezelni a gazdasági szituációkat” – állítja Sederquist. Elemzők szerint a Motorola fokozódó európai jelenléte kiélezheti az Ericssonnal és a Nokiával folytatott versenyt, és akár az európai mobilkommunikációs piac jelenlegi egyensúlyi helyzetét is megváltoztathatja.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05