Egyszerűbb licencjogosítások a Microsoftnál

Guttray László Guttray László, 2001. május 26. 11:23
Júniusban 6000 levelet (és legalább ugyanennyi e-mailt) kézbesítenek majd a Microsoft programcsomagjaival dolgozó hazai vállalkozásoknak, amelyben a cég új licenckonstrukcióit ismertetik az MS Magyarország Kft. kereskedelemért és szoftverhasználatért felelős munkatársai, ugyanakkor egyedi ajánlatokat kínálnak fel a programok használatát biztosító szerződésekre.
Vehetjük akár a Microsoft legújabb marketingfogásának is, de tény, hogy a cég szoftvereinek licencjogosításaival kapcsolatos változásokat a legtöbb felhasználó örömmel fogadja majd, akár tízes vagy százas tételben használja a vállalati alkalmazásokat, akár egyéni felhasználóként futtatja az operációs rendszereket, az irodai szoftvereket vagy egyéb programcsomagokat.

Mivel a jogosítások megváltozásával kapcsolatos redmondi bejelentéseket jó néhány félreértés követte, a Microsoft Magyarország Kft. szükségesnek látta, hogy a felhasználók tisztán lássák a módosított konstrukciókat. A változásokat részletesen ismertető tájékoztató keretében elsőként Vityi Péter ügyvezető igazgató vázolta a licencelés csak az első pillanatban egyszerűnek tűnő struktúráját. (Személyes tapasztalatait sem rejtette véka alá, hiszen a nagyvállalatokért felelős kereskedelmi vezetőként éveken át alkalma volt meggyőződni arról, hogy sem az MS licencpolitikáját, sem annak gyakorlatát nem igazán ismerik a felhasználók. Mindez könnyebben elfogadható, ha figyelembe vesszük, hogy amíg az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy például Japánban külön szakembereket foglalkoztatnak a több száz számítógépre érvényes licencjogosításokat megvásárolt cégek, addig Magyarországon ezzel a feladatkörrel még a legnagyobb vállalatok is csak a legritkábban bízhatnak meg egyetlen specialistát.)

A Microsoft - korábbi "visszacsatolási szokásainak" megfelelően - most is a vásárlói igények alapján változtatta meg licencpolitikáját, aminek eredményeként akár úgy is fogalmazhatunk: a magyar felhasználók elvárásainak az eddigieknél sokkal jobban megfelelő, ráadásul egyszerűbb jogosítási konstrukciókról van szó.

"Az eddigi licencelési felépítmény talán túlságosan bonyolult volt, és a piaci igények is változtak az évek során" - foglalta össze a változások okait az ügyvezető igazgató.

Két kategória, három lehetőség

Vityi Péter szerint két vásárlói típus van (és ez a kategorizálás érvényes a vállalati, valamint a magánfelhasználókra is): az egyik csoport a tervezett frissítési eljárásokkal dolgozik (ide főként a nagyvállalatok tartoznak), a másik csoport csak új számítógépek vásárlásakor gondol szoftverbeszerzésekre (ez a hozzáállás főként a kis- és középvállalkozásokra, valamint az egyéni felhasználókra jellemző).

A Microsoft új megoldása szerint két új kategóriával bővül a paletta, amelyből választhatnak a felhasználók: a hagyományos licencelési megoldások mellett az éves díjú licencelésre és határozott időre szóló licencszerződés megkötésére is lehetőség nyílik.

Az előbbi változat folyamatos kapcsolatot biztosít az ügyfelek számára; a szerződés megkötését követően évente, a szerződésben fogalt PC-k száma alapján kell díjat fizetni, amely egyébként tartalmazza a frissítési lehetőségeket és a korábbi verziók használati jogát. Ez a megoldás egyszerűen tervezhető, és könnyen adminisztrálható. Az éves díjfizetést választók két altípus közül választhatnak: az örökös licenc gyakorlatilag a hagyományos szerződés folytatását biztosítja (ez az EA rövidítéssel jelzett Enterprise Agreement, amely korábban csak a több mint 500 PC-t üzemeltető ügyfelek számára volt elérhető). A nagyvállalati körben népszerű Enterprise Agreement licenc október 1-jétől nagyobb vállalati felhasználói kör számára válik elérhetővé azáltal, hogy már 250 PC-vel dolgozó vállalatok is köthetnek ilyen szerződést.

Ezzel párhuzamosan bejelentésre került az Enterprise Agreement előfizetés (EAS), amellyel azokat a nagyvállalatokat célozták meg, amelyek költségalapon szeretnék kezelni szoftverbeszerzéseiket. A szintén 2001. október 1-jétől köthető új konstrukció lényege az Open előfizetéshez hasonlóan, hogy a felhasználó éves díj fejében meghatározott ideig, azaz az előfizetés időtartama alatt használhatja az adott szoftver legfrissebb vagy tetszőleges korábbi verzióját, bármely nyelven.

A másik lehetőség a határozott időre szóló licenc - ez a konstrukció olyan használati előfizetést foglal magában, ahol az előfizetés díját költségként kezelheti az ügyfél. (Az Enterprise Agreement előfizetés (EAS) a legalább 250 PC-vel rendelkező vállalatok számára kialakított előfizetéses modell, az Open előfizetés (Open Subscription License, OSL) pedig már 25 PC-től elérhető.

Takács Péter kereskedelmi igazgató az Open jellegű előfizetés hazai piacon elért sikeréről számolt be. Mint elmondta, az elmúlt három hónapban 60 magyar nagyvállalat kötött ilyen szerződést. Az Open előfizetési licenckonstrukció a 25-nél több számítógéppel rendelkező vállalatok számára biztosít hatékony szoftverbeszerzést.

A 3 éves futamidőre kötött megállapodás egyik lényeges eleme, hogy az ügyfél csupán az OEM-költség mintegy felét fizeti, ugyanakkor a díjat költségként is elszámolhatja. (Ezt a pénzügyi tárca illetékesei is megerősítették, tehát számviteli szempontból költségként számolható el az ilyen jellegű szoftverhasználat.) A konstrukció fontos jellemzője, hogy a szoftverfrissítésről folyamatosan gondoskodik a Microsoft, és a felhasználó teljes nyelvi átjárhatóságot élvez. Amennyiben év közben bővíti gépparkját, akkor az időközben munkába állított számítógépekre a legális szoftverhasználatot a Microsoft ingyenesen biztosítja a következő évfordulóig.

Új frissítési konstrukciók

Az új, Software Assurance elnevezésű megoldás az eddigi frissítési licenceket (upgrade-eket) váltja fel a mennyiségi licencelési konstrukciókban. A Software Assurance azoknak az ügyfeleknek jelent az eddigieknél kedvezőbb licencelési lehetőséget, akik rendszeresen frissítik programjaikat. A megoldás az Open és a Select konstrukciót érinti, lényege, hogy az éves díj a licencszám százalékában meghatározott (átlagosan 28%).

Könnyítés érvényesül az OEM-szoftverek esetében is: január 1-je óta nemcsak új számítógéppel együtt, hanem új hardverkomponensek (például alaplap, merevelemez vagy akár egy printerkábel) vásárlásakor is OEM-jelleggel (eredeti értelmében: új számítógéppel együtt történő eladáskor) szerezhetők be a Microsoft szoftverei, ami főként a kisvállalati környezetben dolgozóknak és az egyéni felhasználóknak jelent érezhető előnyt. A konstrukció megváltozása kedvező fogadtatásra talált a kisvállalati piacon, hiszen az elmúlt 3 hónap során 60%-os forgalombővülést eredményezett.

Az új licencelési konstrukciók bevezetése folyamatos, az új szerződések október 1-jétől érvényesek, a változásokról folyamatos tájékoztatást kapnak az érdekeltek. Az átállásnak 2002. január 31-éig kell megtörténnie.

Júniusban tehát 6000 levelet kézbesítenek majd a Microsoft programcsomagjaival dolgozó hazai vállalkozásoknak - hogy a változások ismeretében valamennyi vállalati és egyéni felhasználó a lehető legkedvezőbb helyzetbe kerülhessen.

Kulcsszavak: +céginfo Microsoft-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05