IKB-reagálás a mobilokra - új ármegállapítás-kezdeményezés

, 2001. május 28. 20:49
A kormány indokolatlannak tartja, hogy a vezetékes hálózatból a mobilhálózatba irányuló hívás díját a mobilszolgáltatók határozzák meg. Ez a megoldás nem csak a vezetékes hálózati előfizetőket érinti hátrányosan, hanem a piaci versenyt is torzítja. A jelenlegi helyzetben a mobilszolgáltatók által végrehajtott áremelés azt a látszatot kelti az előfizetőkben, hogy a hívás díját a ma még monopolhelyzetben lévő vezetékes szolgáltató emeli meg.
1997-ben rossz döntésnek bizonyult az, melynek alapján a vezetékes-mobil hívás díját nem az a szolgáltató állapítja meg, akitől a hívás kiindul. Ennek a problémának az elhárítását célozza a parlament előtt lévő egységes hírközlési törvényjavaslathoz benyújtott képviselői módosító indítvány, mely szerint a kezdeményezett hívások díját minden esetben az a szolgáltató határozza meg, akitől a hívást kezdeményezik. Ez a lépés szükséges ahhoz, hogy a verseny jobban kiteljesedjen, hiszen jelenleg a vezetékes hálózatból a mobilhálózatba irányuló hívásoknál nincs verseny és évek óta nem igazolható magas díjak alakultak ki. A tervezett változtatás csökkenti a vezetékes szolgáltatók versenyhátrányát a mobilszolgáltatókkal szemben, akiknek a költségeik nem igazolták az általuk megállapított magas fix-mobil hívásdíjakat.

Téves az az állítás, hogy a kormány a liberalizált mobilpiacot kívánja szabályozni, hiszen a javaslat egyértelműen a vezetékes hívások ármegállapítására vonatkozik, minden más mobilhívás szabadáras marad.

Az új hírközlési törvény teljesen megfelel a hatályos Európai Uniós szabályozásnak, annak irányelveit alkalmazza a magyarországi viszonyokra. 1999-től a vezetékes szolgáltató állapítja meg a mobilhálózatba irányuló hívás díját Dániában, Svédországban, Olaszországban, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, de Franciaországban is szorgalmazzák ezt a fajta árszabályozást.

Az IKB szerint a mobilszolgáltatók május 27-i sajtótájékoztatóján a lehetséges hatósági áras és a ma érvényes mobilhívás fogyasztói árára vonatkozó összehasonlítás megtévesztő, mert egy valós piaci versenyhelyzetet vonatkoztat egy jelenleg még nem működő piaci helyzetre.

Kulcsszavak: EHT +legfontosabb +fohir jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09