NEC telefonok – made in Europe?

Kollár Csaba, 2001. június 12. 18:33
Miközben az európai mobiltelefon-gyártók gyáraikat és üzemeiket keletre, Ázsiába helyezi, addig a NEC a Matsushita példáját követve Európában kíván gyárat létrehozni.
Mobiltelefonokat gyártani nem olcsó üzlet. E közhelyet az Ericsson is megtanulta azt megelőzően, hogy komoly megszorításokba kezdett. Természetesen nem a svéd cég az egyetlen, amelyik, hogy csökkentse gyártási költségeit, kihelyezte üzemeit a szingapúri Flextronics céghez. Az Alcatel és a Siemens hasonlóan cselekedett. A Nokia szintén igénybe veszi néhány összetevő gyártásánál a Flextronics kapacitását.

A japán NEC cég szóvivője kihangsúlyozta, hogy “nagyon büszkék vagyunk arra, hogy termékeink egy részét Európában gyártathatjuk. Bízunk benne, hogy termékeink minőségét továbbra is megőrizzük, és így már nem csak a japán, de az európai fogyasztó is minket választ majd”. A NEC elnöke, Koji Nishigaki a Bloomberg kérdésére elmondta, hogy “cégen belül döntünk arról, hogy hogyan szélesítjük globális szolgáltatásunkat, és kereskedelmi hálózatunkat azzal, hogy Európába megyünk”.

Elemzők a cég döntését és Nishigaki szavait fenntartásokkal fogadják. Ha az európai mobiltelefon-gyártó cégek költségcsökkentés céljából Ázsiába mennek, akkor miért éri meg a NEC-nek a “drága” Európába jönnie? Úgy gondolják, hogy érdemes külön választani Európa nyugati és keleti részét. A nyugati részen működő cégek nagyon magas költségekkel számolnak. A keleti régióban azonban a gazdasági élet az árakkal együtt alacsonyabb szinten van. Az is elképzelhető, hogy a japán NEC az i-mode-kompatibilis telefonjaival Kelet-Európából intéz majd támadást a Nyugat-Európai mobiltelefon-gyártó cégek ellen. Egyelőre csak találgatások vannak arról, hogy a NEC Európán belül melyik országot választja. A Matsushita Communication Csehország mellett döntött, itt a termelés októberben indulhat, és az európai fogyasztók Karácsony körül már találkozhatnak a cég készülékeivel. Köztudott, hogy a Matsushita és a NEC együtt dolgoznak a 3G kézikészülékek fejlesztésén, így nem kizárt, hogy a NEC Csehországban, vagy azzal szomszédos országban nyitja meg gyárát.

Kulcsszavak: NEC mobiltelefon +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05