Infokommunikációs versenypálya

Kerettörvény születik

Galvács László, 2001. június 22. 00:27
Nem csekély feladatra vállalkozik az új, egységes hírközlési törvény: szándéka, hogy a távközlési piacot áttekinthetővé és bárki számára hozzáférhetővé tegye, továbbá új vállalkozók piacra segítésével előmozdítsa a piaci versenyt, biztosítsa a szolgáltatói kínálat tartalmi bővítését, a szolgáltatás minőségi javítását, a reális költségtartalmú díjstruktúrák kialakítását. Következő számainkban bemutatjuk, hogy egy ilyen, többé-kevésbé kívánatos környezetben hogyan "infokommunikálhatunk", mit nyújtanak, hogyan működnek az alternatívát kínáló szolgáltatók. Előbb azonban ismerkedjünk meg a versenypályával!
Kerettörvényről lévén szó, ez a hírközlési tevékenység végzésének szabályait, továbbá a hírközlés technológiai vonatkozásait csak általánosságban határozza meg. A szabályozás fő célja a hírközlési piac működési elveinek, kereteinek meghatározása és az ezt biztosító szervezetrendszer létrehozatala – mondják az alkotók az általános indoklásban. A piac persze eddig is működött, mára azonban már beérett a korábbi távközlési törvénnyel elvetett mag termése. Nem kell feltétlenül az Európai Unió elvárásaira hivatkoznunk – miatta még ráérnénk egy kicsit –, sokkal inkább arról van szó, hogy nyakunkon a liberalizáció, amit mi magunk róttunk ki magunkra, konkrét határidőkkel.

Itt az ideje, hogy eloszlassunk néhány félreértést, tisztázzunk olyan fogalmakat, mint koncesszió, kizárólagos jogosultság és liberalizáció, s egyúttal pontosítsuk a dátumokat. Sokan úgy hiszik, hogy ez év végén napra pontosan bekövetkezik a teljes liberalizáció. Nos, ez csak hozzávetőleg igaz. Először is a koncessziós szerződésben két fontos szám szerepel: a szolgáltató a szerződéskötéstől számított 25 évig jogosult és köteles közcélú távbeszélő-szolgáltatást nyújtani, és ezen belül a kizárólagos jogosultsága 8 évig tart.

Kezdetben (1990-től) vala a Matáv, ő az 1993. december 22-én kötött koncessziós szerződésében 2001. december 22-éig szerzett kizárólagos szolgáltatási jogosultságot nemzetközi közcélú és belföldi-távolsági távbeszélő-szolgáltatásra, illetőleg 31 primer körzetben helyi közcélú távbeszélő-szolgáltatás nyújtására. A többi körzetben pályázatot írtak ki, ezen a Matáv további primer körzetekben szerzett jogosultságot, amely kizárólagossági idejének terjedelme 2002. május 25-éig tart. Az egyéb körzetekben nyertes helyi telefonszolgáltatók időszámítása azonban nem a koncesszió elnyerésével kezdődött, előtte létre kellett hozni a koncessziós társaságot, és át kellett venni a Matávtól az eszközöket, az előfizetőket, a szolgáltatást. Az állammal tehát társaságonként eltérő időpontban köthették meg a szerződéseket. Az utolsót a Matávhoz képest majd egyéves késéssel, 1994. november 1-jén írták alá. A hírközlési piac liberalizációját tehát nem az új törvény idézi elő, sőt a törvény csak megfelelni igyekszik annak a ténynek, hogy a hazai piacnyitás idén december 23-án megkezdődik, és 2002. november 1-jéig tart.

Nagy érték (volt) a monopólium

A távközlési szervezetek számára a koncessziós szerződésekben a legnagyobb érték a piacon való kizárólagosság volt, ennek elvesztésével további 17 évig megmarad a szolgáltatási jog, bár ez mai szemmel nézve már nem olyan nagy előny, hiszen az új törvény szerint bizonyos feltételekkel bárki nyújthat távközlési szolgáltatást. Az intenzív mennyiségi fejlődés szakasza már lezárult. Az ágazatba évente befektetett kb. 120-150 milliárd Ft magántőke ennek ellenére nem fog csökkenni, csak belső struktúrája változik meg, elsősorban a minőségi fejlesztés, az adatátvitel és egyéb információs technológiák, valamint a kábeltelevízió javára. Az állam szabályozó, ellenőrző szerepének egyre inkább a fogyasztók védelmére, a piaci esélyegyenlőség megteremtésére, a domináns pozícióban levő piaci szereplők szabályozására kell irányulnia.

Verseny persze eddig is volt a koncessziós körbe nem tartozó közcélú távközlési szolgáltatások piacán. Ennek köszönhető, hogy már a liberalizáció előtt megjelenhettek az alternatív szolgáltatók, amelyek az eddigi bérelt vonalak és adatátvitel mellett immár a még mindig vonzó közcélú telefonra is kacsingathatnak. Az üzleti világ és a magánszféra érdeke egyformán az, hogy a hírközlési piacon esélyegyenlőség legyen a szolgáltatók között, s ezáltal a verseny minél akadálytalanabbul folyjon. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy nagy legyen a szolgáltatásválaszték, a szolgáltatóknak érdekükben álljon javítani a színvonalat, és csak reális nyereséget érvényesítsenek az árakban. Ugyanilyen fontos, hogy a hírközlési szolgáltatásokat az egész ország területén igénybe lehessen venni még akkor is, ha egyes területeken azok nyújtása nem gazdaságos.

Együttműködni kötelező

A piaci verseny egyik feltétele a minél egyszerűbb piacra lépés. A törvényjavaslat szerint ezért a szolgáltatás végzését elegendő bejelenteni, ahhoz nem kell engedély, és a bejelentéstől számított 30 napot követően annak nyújtását meg lehet kezdeni. Ugyanakkor egyes hírközlési szolgáltatásokhoz olyan erőforrások szükségesek, amelyek létesítését, illetve használatba vételét engedélyeztetni kell. Ilyen egyfelől a hírközlési építmények, létesítmények építésügyi szempontú engedélyezése, valamint a korlátozott erőforrások (frekvencia, illetve azonosító) megszerzése.

A távközlési szolgáltatások nyújtásához igénybe vett egyes berendezések csak akkor hozhatók forgalomba, ha mind a felhasználók biztonságához szükséges, mind az elektromágneses összeférhetőségi követelményeknek megfelelnek. Bonyolult rendszer azonban a hírközlési piac, csak akkor képes működni, ha a különböző szolgáltatók együttműködnek egymással, szolgáltatásokat nyújtanak egymás részére hálózataikon, továbbítják a más szolgáltatók eszközeivel elindított információkat. Ez közérdek, és egyben a szolgáltatók érdeke is, hiszen a konkurens hálózatát igénybe véve egyre több előfizető részére lehet szolgáltatásokat nyújtani. Ugyanakkor ez a körülmény módot adhat arra, hogy a hálózattal rendelkező szolgáltató akadályozza a többit azáltal, hogy nem működik velük együtt.

A törvény tehát elő fogja írni az együttműködést, különös tekintettel az ún. jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató (SMP = Significant Market Power) esetében, amelynél meg kell határozni az árképzés elvét: a hosszú távú előremutató költségek, valamint a szigorúbb számviteli követelmények előírásával biztosítania kell, hogy a törvényben meghatározott szolgáltatások költség alapú árképzése ellenőrizhetővé váljon. A szolgáltatók közötti együttműködéssel kapcsolatos jogviták rendezése érdekében új – sajátos szabályok szerint, rövid eljárási határidőkkel működő – szervezeti egység jön létre a Hírközlési Főfelügyelet részeként (ez a Hírközlési Döntőbizottság). Feladatuk nemcsak a jogviták rendezése, hanem a jogvita kialakulása előtti egyeztetés is, valamint a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóvá való minősítés.

Mindenhol alapszinten

Teljesen ésszerű piaci viselkedés, hogy a versenyben a szolgáltatók a legnagyobb bevétellel kecsegtető területeken akarnak szolgáltatást nyújtani. Azonban egy bizonyos alapszintű hírközlési szolgáltatásnak az egész országban elérhetőnek kell lennie, ezt a kommunikáció szükségességén kívül az információs társadalom fejlődésének követelménye is indokolja. Ezért bevezetik az egyetemes szolgáltatás fogalmát, amelybe alapszintű telefon, legalább 9600 bps sebességű adatátviteli szolgáltatás, nyilvános távbeszélő-állomás, előfizetői névjegyzék elérhetővé tétele és ingyenes segélyhívás tartozik.

Egyetemes szolgáltató lehet országos, illetve helyi koncessziós társaság, koncessziós szerződése alapján mindaddig, amíg az hatályban marad, vagy más távközlési szolgáltató, egyetemes szolgáltatási szerződés alapján. Ezt persze érezhetik kényszernek is, ha az egyetemes szolgáltatás ráfizetéses, ezért a törvény gondoskodik ennek kompenzálásáról (Egyetemes Távközlési Támogatási Alapot hoznak létre az Országos Betétbiztosítási Alaphoz hasonló konstrukcióban).

Olvasóinknak azt ígértük, hogy az infokommunikációs versenypályát mutatjuk be, s ennek kereteit az új, egységes hírközlési törvény rajzolja ki. A törvény azonban egy gyűjtőfogalomról kapta a nevét: hírközlés alatt korántsem csak a klasszikus távközlést értik. Ide sorolják a még klasszikusabb postai tevékenységet, a műsorszórást, a frekvenciagazdálkodást is. Az Európai Közösség a postai szolgáltatás tekintetében is fontos követelményeket ír elő, tehát az erre vonatkozó szabályokat célszerűnek látszott beleilleszteni a távközlés liberalizációjáról szóló törvénybe. A frekvenciagazdálkodás szabályai szorosan összefüggenek a távközléssel, így az új jogszabály a három korábbi törvény szabályozási tárgykörét foglalja magában.

Szabályos metamorfózis

– avagy a Lex Telekom evolúciója

Már néhány éve és még néhány hónapig a törvény-előkészítők és jogszabályalkotók passziója az új, egységes hírközlési törvény, de elfogadását követően minden bizonnyal jelentős és meghatározó piacformáló tényező lesz. Hatalmas, szinte minden más gazdasági területet átszövő piac ugyanis az infokom, óriási üzleti lehetőségeket kínál nemcsak az ebből élő szolgáltatóknak, hanem az alkalmazásokból profitáló felhasználóknak is. Ennek kereteit rajzolja meg a Parlamenthez már beterjesztett törvény, amely a piac szabadságát ígéri, európai módon.

Számos változáson ment keresztül a rövidítve csak Eht-nek nevezett egységes hírközlési törvény, a tucatnyi verzió bővelkedett koncepcióváltásokban, átírásokban, módszertani megoldásokban, és még a képviselők elé került közel 200 oldalas tervezetről sem mondhatjuk, hogy megközelítően végleges: kapásból több mint kétszáz módosító indítványt nyújtottak be.

A szép emlékű KHVM konzervatívnak hitt szakemberei úgy gondolták, hogy szokatlanul liberális módját választják a törvény-előkészítésnek, az elejétől mindvégig bevonják az érintetteket, a szakmai szervezeteket, a szolgáltatói és fogyasztói érdekképviseleteket a munkába. 1998-99 táján kidolgoztak egyetlen, mintának szánt fejezetet, majd közreadták, és véleményeket, javaslatokat kértek, hogy a bemutatott struktúrát megfelelőnek tartja-e a szakma. Sokan nem is értették, vagy nem tudták mire vélni a dolgot, így komoly szolgáltatók bírálták az anyagot, cinikusan kérdezve: ez lenne az új törvény? Ez persze nem szegte a kidolgozók kedvét, elkészítették a teljes tervezetet, majd az újabb és újabb verziókat, miközben mindvégig érzékelhető volt a nyilvánosság szerepe és bevonása. Míg máshol általában egy-egy mondat módosítására lehetett javaslatot tenni (amit vagy figyelembe vettek, vagy nem), addig a hírközlési törvénynél koncepcionális változtatásokra, teljes paragrafusok beépítésére is lehetőség nyílt.

Aztán – az Eht-től függetlenül – átalakult a KHVM, az informatikával összefüggő feladatok (így az új törvény előkészítése is) átkerültek a fiatalosnak, lendületesnek remélt Informatikai Kormánybiztossághoz (Ikb). Akik örömmel üdvözölték az elődök új módszereit, azok annak folytatását remélték – ám valamelyest csalódniuk kellett. Új koncepcionális elemek és új megoldások jelentek meg, s az új szervezet mintha inkább a konzervatív módszereket részesítette volna előnyben. Mindenekelőtt az "új seprű jól seper" elve érvényesült. Dessewffy Anna, az Ikb szabályozási főcsoportjának vezetője a Távközlési Érdekegyeztető Fórum januári konferenciáján arról számolt be, hogy jószerivel átírta a törvénytervezetet. Később ezt is jelentősen átdolgozta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter által létrehozott bizottság.

Arról persze szó sincs, hogy a Meh keretein belül működő Ikb nem kérdezné meg a piac szereplőit, de ez a nyitottság korántsem volt olyan mértékű és hatékony, mint az előd KHVM-é. A különbség abban is érzékelhető volt, hogy míg a KHVM-érában a törvénytervezet újabb verzióit nyomon lehetett követni az interneten, a Hírközlési Főfelügyelet honlapján, addig az Ikb szabályozási főnöke ezt fölöslegesnek tartotta, így az újabb változatokat csak egy szűkebb szakmai körnek küldte el. A módosító javaslatokra elvben nyitottak voltak, a dolog szépséghibája csupán az, hogy a bevont szervezetek kevés időt kaptak a véleményezésre. Az új változatokban így jobban érvényesült a bizottsági tagok véleménye, mint a szakmai szervezetek javaslata.

A Parlament elé beterjesztett tervezetről többen azt mondják, hogy túlzottan liberális, de ma még nem lehet tudni, az is marad-e, s mit változtat meg a képviselők kétszáz módosító indítványa. Korábban az infrastrukturális beruházások védelmét is célnak tartották a törvényalkotók, vagyis a sokat invesztált régi szolgáltatók érdekeit kitüntető figyelemmel kezelték. Az új verzió erősebben támogatja az új szolgáltatók piacra lépését, bővíti az úgynevezett virtuális szolgáltatók lehetőségeit. A mai változatot a szakemberek működőképesnek tartják, és valószínűleg nem is lehet már annyira megváltoztatni, hogy ne funkcionáljon.

Az időzítés mindenesetre a hosszas előkészítés ellenére is optimális (bár ez valószínűleg a véletlen műve): az új hírközlési törvényt talán még a nyári szünet előtt vagy az év második felében elfogadja az Országgyűlés. Az Ikb-nál azt vallják, hogy az új törvény jelentősen segíti az információs társadalom kialakulását, kibontakozását. A többi a szolgáltatók kreativitásán, a fogyasztók vásárlóerején és az információs társadalom szolgáltatásai iránti fogadókészségén múlik. Ezek megléte biztosítja a vonzerőt a megvalósításhoz szükséges vállalkozói tőke bevonására.

Kulcsszavak: EHT jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05