Úton-útfélen

Miben lehet segítségére az utazónak a modern technika?

Széll András, 2001. augusztus 19. 14:58
Szerkesztőségünk egy tagja hamarosan útnak indul az Egyesült Államokba, és hozzánk fordult: adjunk tanácsot, hogy miben lehet segítségére az utazónak a modern technika. Milyen eszközöket vigyen magával, mit szerezzen be, és milyen honlapokat keressen fel az utazás előtt? Megpróbáltunk válaszolni a kérdésekre, és készítettünk egy összefoglalót mindazon lehetőségekről, amelyekbe beleütköztünk az interneten tett rövid barangolásunk során.
Már kutatásunk elején rájöttünk, hogy az utóbbi évben hatalmas fejlődésen mentek keresztül a magyar utazási portálok, oldalaikon hihetetlen mennyiségű információt találhatnak az utazni vágyók. A jelenlegi piaci viszonyokra jellemző módon ez a szegmens is állandó változásban van: utolsó hírünk szerint a MIWO (Magyar Idegenforgalmi Web Oldal) ez év március 21-étől már az Origo-csoporthoz tartozik. A dinamizmus ellenére nem igaz, hogy "ahány ház, annyi szokás": úgy tűnik, egy kaptafára készültek el a honi kikötők. Mindegyikük általános szolgáltatásai közé tartozik a repülőjegy-, hotel- és bérautó-foglalás, továbbá az utazástervezés. Bőségesen találhatunk információkat a különböző országokról, városokról, valamint fellelhetjük a hozzájuk tartozó térképeket, időjárás-előrejelzéseket, s nem utolsósorban értesülhetünk az aktuális "last minute" utakról.

Szomorú azonban, hogy amikor az egyéni igények megválaszolására kerül sor, ezek az általános portálok elég gyengécskén teljesítenek – a mi információéhségünket sem tudták teljes mértékben csillapítani. Választ szerettünk volna kapni olyan kérdésekre, amelyeknek az utazással való kapcsolata magától értetődő, de ezekre csak a tüzetesebb kutatás adott feleletet. Persze az is elképzelhető, hogy a mi Rezső kollégánk utazásának megtervezése nem is olyan egyszerű eset.

Foltos világot lát

Munkatársunk első ötlete az volt, hogy természetesen magával viszi kedvencét, Foltos névre hallgató keverék kutyáját is. Az internet által kínált lehetőségek természetesen korlátlanok, számos portálon találunk megoldásokat és tippeket a kisállatokkal utazók számára. Példának okáért a Petswelcome adatbázisában csak a kaliforniai San Francisco környékén több tucat hotel és egyéb szálláshely kínálja ilyen irányú szolgáltatásait... Ezen a ponton főszerkesztőnk rontott a szobába, és villámsebességgel közölte, hogy nem áll módjában támogatni Foltos kutya repülését. (Ígérjük, hogy amint ez a diszkriminatív, humán fókuszú vezetési politika megváltozik, részletesen is beszámolunk a kisállatok utaztatásainak lehetőségeiről.)

Addig is maradva a jelenlegi lehetőségeinknél, Rezső második kérése az volt, hogy vegyük sorra azokat az eszközöket, amelyek a modern technológia segítségével megkönnyíthetik utazását. A marokszámítógépekkel kezdtük, ezen a területen a piac növekedése mellett is erős versenyre készteti a gyártókat a rohamosan fejlődő technológia. A legújabb apróságokba megpróbálnak minden lehetséges funkciót integrálni, az elérhető modellek két elv alapján épülnek fel: egyes gyártók az egyedi készülékre helyezik a hangsúlyt, és abba igyekeznek minél több memóriát, valamint az asztali számítógépeken már megszokott alkalmazást – például határidőnaplót, szövegszerkesztőt, médialejátszót, internetböngészőt és elektronikus könyvek olvasására szolgáló szoftvert – belezsúfolni, más versenyzők pedig a külön is beszerezhető modulok gyártására koncentrálnak. Az előbbi csoportból kiemelhető a Compaq IPAQ Pocket PC H3670, amely 64 MB RAM-ot és a fent említett funkciókon kívül – többek között – még a Microsoft Money alkalmazást is tartalmazza, az utóbbiak közül pedig figyelemre méltó a Handspring Visor Prism, amely 65 536 színárnyalat megjelenítésére képes.

Ehhez a szerkezethez több mint 50 különféle modul kapható, amellyel lefedhető szinte bármilyen feladat és funkció, amire egy utazás során szükségünk lehet. Beszerezhető például GPS, térkép, diktafon, digitális kamera, MP3-lejátszó és tucatnyi játék. Az extrákért természetesen külön kell fizetnünk, az alapfunkciók (határidőnapló, e-mail stb.) azonban ebben az esetben is rendelkezésre állnak. Az apróságok közé tartozik az internetről is letölthető sok hasznos alkalmazás, például tőzsdei információk vagy éppen térképek.

Kollegánk tetszését mindegyik típus egyaránt elnyerte, de a végén ragaszkodott régi eszközeihez. Ő ugyanis ismerkedős fajta, és a laptopjára nemrégiben megszerezte a Translation Experts NeuroTran 2000 programját, amely többé-kevésbé nyelvtanilag is helyesen fordít például magyarról angolra és vissza. Egy ilyen szoftver kifejezetten hasznos, ha valaki szeret kapcsolatokat építeni utazás közben, és a program által ismert nyelvterületre látogat. Persze azért érhetnek minket meglepetések. Példának okáért a cég honlapján Einstein tevékenységét ismertető példamondat fordítása: "De amikor látszott szegezett egy következetlenséget kvantum elmélet a magjánál, Niels Bohr bebizonyította őt rossz." Angol eredetije – "But whenever he seemed to have nailed an inconsistency at the core of quantum theory, Niels Bohr proved him wrong" – nem sikerült kifejezetten magyarosra. Ennek ellenére kizárólag elismerően lehet szólni a NeuroTran hatékonyságáról, amelynél jobbat jelenleg nehezen találni. A szerkesztőségben ezért utazó kollegánknak azt javasoltuk, hogy a program fordítása alapján ne kérjen csinos pincérnőktől desszertnek mézes puszedlit, habcsókot, női szeszélyt vagy lúdlábat – ki tudja, mi lenne az eredmény...

Ha már viszont a laptopnál tartunk, érdemesnek tartottuk egy riasztókészülék beszerzését is, amely azonnal sivító hangot ad ki, amint 10 méternél távolabb kerül barátunk a táskájától. Idáig eljutva megállapítottuk, hogy az internetelérés mindenki számára fontos lehet utazás alatt – főként, ha megfogadta azt a tanácsot, hogy hosszabb út előtt szkennelje be iratait, és rakja fel a másolatokat saját weboldalára –, ezért érdemes olyan szállodában helyet foglaltatni, ahol biztosított a teljes behálózottság. Jelen esetben erre nem volt lehetőség, ezért azt javasoltuk kollegánknak, hogy amennyiben nem szeretne mobiltelefonján keresztül igen drágán internetezni, akkor a csatlakozás és a hely megtalálásához egy internetkávézó search engine-jét használja. Az ilyen központi adatbázisokban általában több száz város és több ezer kávézó van regisztrálva. Rezső felvetette, hogy a cég portálján lévő rovatát szeretné az Egyesült Államokból is frissíteni, ezért megbeszéltük, hogy az OmniUpdate szolgáltatását fogjuk használni, amelynek lényege, hogy egy honlap vagy portál különböző tartalmi elemeihez hozzárendelhetővé tesz különböző jogosultságokat, így azok távolról is menedzselhetővé válnak. Újságírónk számára így engedélyezhetjük, hogy portálunkon a saját rovatát bármikor és bárhonnan frissítse.

Bulizó utazó

Az út hosszú és unalmas a tengerentúlra, meg kell hát próbálni kellemesebbé tenni. Rezsőnek rögtön megtetszett a hordozható DVD-lejátszó ötlete, sajnos a főszerkesztőnk ezt sem volt hajlandó finanszírozni. Felmerült hát a zenegépek kínálatában való válogatás, és rögtön látszott, hogy ez nem lesz egyszerű. Milyen szerkezetet kell választani olyankor, amikor lassan minden műszaki berendezésbe MP3-lejátszót integrálnak? Meggyőző volt a Siemens mobiltelefonjába integrált muzsikaszó, a Nokia Music Player mobiltelefon-tartozéka úgyszintén, ez utóbbit a már meglévő telefonunkhoz lehet csatlakoztatni. Végül a szerkesztőségben egy olyan CD-lejátszó mellett tettük le egységesen a voksunkat, amely alkalmas arra is, hogy MP3-fájlokat olvasson.

Bármilyen eszközt választunk, annak feltöltése bizony gondot okozhat, különösen akkor, ha elfelejtünk megfelelő konverterről gondoskodni. Ez igaz is volt mindaddig, amíg egy – bizonyára sokat utazó – feltaláló elő nem állt egy olyan cipő ötletével, amely járás közben elektromos áramot termel, így alkalmas arra, hogy feltöltse az elfáradt akkumulátorokat. Sajnos Rezső kollegánknak nagyon megtetszett az elképzelés, és még ahhoz is ragaszkodott, hogy ezt a lábbelit megbolondítsa egy világító plazma cipőfűzűvel. Mivel erről a tervéről együttesen sem tudtuk lebeszélni, a végén csak annyit kértünk tőle, hogy írja meg, milyen hatást váltott ki odaát a felszerelése. A képeslapok írásának egyébként is meghonosítottuk egy modern módszerét: minden információ azonnal eljuthat hozzánk az – előző számunkban már említett – Anoto elektronikus tollnak köszönhetően, amely alkalmas rá, hogy használójának kézírását digitális jelekké konvertálva az üzenetet annak megírásával egy időben tetszőleges helyre jutassa el az interneten keresztül.

Merni menni

A nap végére már csak egyetlen problémát kellett közös erővel megoldanunk: barátunk egy kicsit tart a repüléstől. El kell ismerni, hogy ennek a bajnak a kezelése egyáltalán nem egyszerű. A tapasztalt utazók hagyományos megoldásai közé sorolható az alkoholfogyasztás átmeneti növelése vagy gyógyhatású kövecskék beszerzése. A repülési félelem ellen a legjobb az ametiszt és a citrán, alkalmazás előtt mindkét típust gondosan át kell mosni, majd kitenni a napra, és hagyni, hogy megszívja magát energiával. Ha egy kő átvette tulajdonosa lenyomatát, akkor nagymértékben képes enyhíteni a szorongást.

Emellett a hideg repülőgépen is érdemes próbálkozni az otthon melegének megteremtésével. Ennek érdekében javasolt egy pár elektromos zokni használata, az elemek kitartanak egész éjszakán át. Utolsó óvintézkedésként, arra az esetre, ha a mégis baj történne, nem marad más, mint egy Breitling Professional Emergency karóra beszerzése. Bár a szerkezet ára egymillió forint felett van, nem kérdéses, hogy kifizetődő a beruházás. Ha a repülőgép lezuhan, és mi kihúzzuk az óra megfelelő gombját, majd a szerkezet belsejében található antennát, a berendezés a 121,5 MHz-es repülési segélyhívó frekvencián kezd el sugározni, és ezt folytatja 48 órán keresztül. Az adással lefedett kör sugara mintegy 160 km, feltételezve, hogy a keresésre indult gépek 6000 méteren szállnak.

Kulcsszavak: onlineszolg turizmus

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09