BSA: kalózszoftverek aránya 2000-ben, a második kampány eredményei

Kovács Attila, 2001. augusztus 7. 17:13
A június 20-án nyilvánossá vált, a BSA 2000. évre vonatkozó globális szoftverkalózkodási jelentése alapján a kalózszoftverek aránya a világon 37%, Magyarországon 51% (1%-kal kevesebb mint 1999-ben, 6%-kal kevesebb mint 1998-ban) volt. A dollárban becsült veszteség a világon 2000-ben fél milliárddal csökkent és elérte a 11,7 milliárd dollárt.
A múlt évben a közép-európai régió 11 vizsgált országa közül Magyarország – Csehország és Szlovákia után – a harmadik. Ami a kiskereskedelmi árbevételt, illetve a kalózkodásból származó veszteséget illeti, Magyarországon 2000-ben a BSA becslése szerint ez mintegy 10%-kal nőtt.

A BSA Magyarország sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy lezajlott a legális szoftverhasználat népszerűsítése érdekében immár második alkalommal meghirdetett pozitív kampány. A kampányban önként részt vevő kilenc cég (Alba Geotrade, Délhús, Gabona Rt., Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Investment, Somogy Informatika, Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezet, Vértes Erőmű és Vivendi Telecom Hungary) mindegyike megtette a szükséges lépéseket a legális szoftverhasználat, valamint a nemzetközi szoftvergazdálkodási normák betartása felé. A szervezetek létrehozták a jogtisztaságot garantáló belső szabályzataikat, melynek eredményeként áttekinthető gazdálkodási rendszerhez jutottak, továbbá megértették, a szoftverrel mint vállalati vagyonnal, gazdálkodni kell. A kampány során az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Kft. mint független tanácsadó cég átnézte a résztvevők által elkészített belső jelentéseket, szabályozásokat, dokumentumokat, és a nemzetközi szoftvergazdálkodási normákkal, szabályokkal összevetve értékelte azokat.

A Vivendi munkatársa hangsúlyozta, hogy cége az elmúlt egy év során jelentős erőfeszítéseket tett az egységes hardver és szoftvernyilvántartási rendszere bevezetésére. Ennek érdekében olyan szoftveraudit projektet hozott létre a cég, amelyben most fog következni a legalizálás folyamata. A projekt arra is lehetőséget adott, hogy a Vivendinél használt mintegy 2500 féle szoftvertermék közül melyekre nincs egyáltalán a cég munkatársainak szüksége.

Kulcsszavak: trend jog BSA AAM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05