"Díjak" az elektronikus „privacy” ellen tevők számára

Kovács Attila, 2001. július 4. 16:58
Az alapítvánnyá alakuló Technika az Emberért (TE) csoport a Soros Alapítvány támogatásával ez év novemberében tervezi kiosztani az ún. Nagy Testvér Díjat azoknak, akik idén Magyarországon a legtöbbet tették az e-privacy, azaz az elektronikus világot alapul véve a magánélet védettsége ellen.
A kezdeményezés résztvevői a július 4-én tartott sajtótájékoztatón azt is közölték, az általuk meghívottakból álló zsűri három kategóriában (állami, magáncég, magánszemély) ítéli oda majd a citromdíjnak megfelelő díjat, illetve lesz még egy ún. közönségdíj is. Ezeken kívül a TE csoport az ún. Brandeis Díjat (a Nagy Testvér Díj pozitív változatát) is odaítéli annak, aki a legtöbbet tette idén a privacy megvédéséért. További információhoz jutni és szavazni a weben keresztül lehet (www.nagytestverdij.hu). A TE csoporthoz tartozik többek között az alapító Galántai Zoltán (zgalant@eik.bme.hu) és Miskolczi Csaba. A 8-10 fős zsűribe meghívottak között van Nádas Péter, Enyedi Ildikó, Mérő László, Nagy Boldizsár és egy IT-személyiség is: Bojár Gábor.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09