November 12-én üzembe áll a kormányzati portál

, 2001. július 10. 11:18
Elég konkrét ígéret hangzott el a ma délelőtti kormányzati sajtótájékoztatón, Stumpf István kancelláriaminiszter, illetve Kleinheincz Gábor Főcsoportfőnök előadásában: a holnap meghirdetésre kerülő tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében 2001 őszére nem csak a tervezésen, a szoftvertechnológia kiválasztásán lesz túl a kormányzat, de november 12-én mintegy ezer ügymenet közérthető leírásával és bizonyos közérdekű információkkal üzembe is áll a kormányzati portál.
Dr. Stumpf István az Elektronikus Kormányzati Programról szólva elismételte a korábban már többször hangoztatott célt, hogy informatikai téren a régió vezető államává szeretne válni Magyarország. A minta két kis ország: Írország és Finnország, amelyek a méreteikhez képest nagyot voltak képesek alkotni ezen a területen. Stumpf idézte Martin Bangemannt, aki szerint az információs társadalom szíve az elektronikus kormányzás, és ennek révén valósulhat meg az állampolgárokat valóban kiszolgáló szolgáltató állam.

Kleinheincz Gábor az Elektronikus Kormányzat Főcsoportfőnök beszélt azokról a kutatásokról, amelyeket az állampolgárok körében végeztek a hivatali ügyintézéssel kapcsolatos elvárásokról. A kormányzati portál minden téren ki akarja elégíteni ezeket az igényeket, s amellett, hogy segítségével a hét minden napján, napi 24 órában intézhetjük ügyes-bajos dolgainkat, egy iránytűt is kapunk, amelynek segítségével eligazodhatunk a közérdekű információkban.

A mai sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy az önkormányzatok megfelelő informatikai infrastruktúrája nélkül nem lehet elektronikus kormányzásról beszélni, épp ezért ősszel kiemelt figyelemmel fordulnak az önkormányzati portálok felé, vagyis előre láthatóan ezekre is, és az államigazgatás minden pontjára kiterjed majd az elektronikus közigazgatás felépítése.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05