Két érdekes biztonsági konferencia

Tóth Kristóf, 2001. július 12. 22:03
Las Vegas a napokban két nagyszabású, egymástól teljesen független, számítógépes biztonsággal foglalkozó konferenciának ad helyet, melyek közül az egyiken azok vesznek részt, akik a rendszerek védelmét szeretnék fokozni, míg a másik összejövetelen a számítógépes rendszerekbe betörni szándékozó emberek képviseltetik magukat.
Las Vegasban tehát egymás közelében értekeznek a rendszeradminisztrátorok és a hackerek, valamint a cégek vezérigazgatói és a tizenéves számítógépes bűnözök, persze mint ahogy már említettük, egymástól teljesen elszigetelve. A Black Hat nevet viselő rendezvényt a Cézár Palotában tartják meg, melyre a világ minden részéből érkeznek számítógépes biztonsággal foglalkozó szakemberek, hálózati adminisztrátorok és különböző információ technológiai szakemberek, akik elsősorban azzal foglalkoznak majd, hogy a jövőben hogyan lehetne még magasabb szintre emelni a számítógépes rendszerek biztonságát.

A Black Hat konferenciával párhuzamosan Las Vegasban a Def Con névre hallgató összejövetelen a számítógépes alvilág jeles képviselői adnak majd randevút egymásnak. A Def Con meghívottjai örülnek, hogy végre személyesen is találkozhatnak egymással, és hogy az összejövetel újabb lehetőséget ad számukra arra, hogy megbeszéljék egymással tapasztalataikat és a legújabb trükköket is kicseréljék egymás között.

"Két, egymástól nagyon különböző konferenciáról van szó. A Def Con konferenciára érkező személyek egytől egyig azon vannak, hogy minél több számítógépes rendszerbe tudjanak betörni, míg a Black Hat résztvevői azon fáradoznak, hogy a rosszindulatú hackerek támadásaitól megvédjék a számítógépes rendszereket" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Scott Culp, a Microsoft biztonsági részlegének menedzsere, majd gyorsan hozzátette, hogy ő értelemszerűen a Black Haten vesz csak részt, a Def Cont pedig nagy ívben elkerüli majd.

"A Def Conra érkező személyek nagyon jól demonstrálják a hackertársadalom összetételét. A hackerek nagy része ügyeskedő tizenéves, azonban van egy jóval kisebb méretű keménymag, és akik ebbe a csoportba tartoznak, azok nagyon profik" - mondta Jay Beale, a MadrakeSoft cég biztonsági szakértője.

Kulcsszavak: hacker security konferencia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05