Első veszteséges negyedév a Matsushitánál

MTI Sajtóadatbank, 2001. július 17. 07:21
Elképzelhető, hogy fennállása óta első negyedéves veszteségéről ad számot a júniussal zárult időszakról a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai termékgyártója, a japán Matsushita. A japán sajtó szerint a vállalat jelentős leépítéseket is bejelent majd, ennek kapcsán.
Egyelőre annyi a lapértesülés, hogy a nagyvállalat vesztesége 20 milliárd jen nagyságrendű is lehet, az elbocsátásokkal kapcsolatban pedig 4-5 ezer főt emlegetnek, ennyi a felesleges a 80 ezer főt foglalkoztató főbb üzleti részlegeknél. Ugyanakkor a teljes létszám 140 ezer dolgozó Japánban és 20 ezerrel még úgy lehetne csökkenteni, hogy a vállalat üzleti tevékenysége nem sínylené meg.

Az egyebek között a Panasonic márkát jegyző Matsushitánál már a múlt évben átalakítási program vette kezdetét, mert kiderült, hogy termelékenysége a viszonylag nagy számú túlfoglalkoztatás miatt alacsony. Emellett arról is döntés született, hogy a magasabb profitot biztosító félvezető-gyártást és részegység-termelést kell előtérve hozni. Elemzők szerint azonban a programmal kicsit elkéstek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05