Visszaestek a szervereladások

Tóth Kristóf, 2001. augusztus 5. 20:15
Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa gazdaságának visszaesése, amely leginkább felelős a PC-piac mélypontjáért, immár a közép- és felsőkategóriás szerverek piacán is keresletcsökkenést okozott.
A Dataquest piackutató cég által kiadott legfrissebb jelentés szerint a közelmúltban még igen erős európai és amerikai közép- és felsőkategóriás szerverpiac az idei második negyedévben csak minimális növekedést mutatott. A San Jose-i piackutató cég jelentése szerint a globális szerverpiac az eladott egységek számát illetően elhanyagolható, 0,7%-os mértékben nőtt az elmúlt negyedévben.

Az év második negyedében a gyártók összesen mintegy 974 ezer szervert szállítottak le a felhasználóknak, amely alig több, mint az egy évvel korábbi 967 ezer darab. A Compaq egyelőre megőrizte helyét, mint a vezető szervergyártó. Több mint 250 ezer eladott szerverrel a piac 26,7%-át képviseli. A második és harmadik legnagyobb szervergyártó a Dell és az IBM 18, illetve 16,7%-os piaci részesedéssel. A két társaság egyébként a többiekkel ellenben növelni tudta eladásait a tavalyi eredményhez képest, 28, illetve 10%-kal.

A Dataquest szerint a társaságok egyre inkább az olcsóbb, kisebb teljesítményű szervereket választják a csúcsmodellek helyett. A piackutató cég szerint a második negyedévben az a Sun Microsystems szenvedte a legnagyobb visszaesést (15%), amely tavaly kiemelkedő növekedést ért el nagy teljesítményű Unix szervereivel. A Hewlett-Packard eladásai 10, a Compaqé 4,9%-kal csökkent. "Az IBM támadása a HP és a Sun ellen kezdi meghozni gyümölcsét a társaság számára" - mondta Jeffrey Hewitt, a Dataquest szerverekkel foglalkozó elemzője.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09