A HTCC nyereségessé vált az idei első fél évben

MTI Sajtóadatbank, 2001. augusztus 10. 11:42
A HTCC (Hungarian Telephone and Cable Corporation) távközlési szolgáltató nettó bevétele 8,4 millió dollár volt az első félévben az egy évvel korábbi 3,6 millió dollár veszteség után.
A cég bruttó bevétele mérsékelten nőtt és 22,2 millió dollár volt, míg az adó- és kamatfizetés, értékcsökkentés és tőketörlesztés előtt, EBITDA-alapon számolva 4 százalékkal, 13,9 millió dollárra bővült az első fél évben.

Az egy részvényre számított (EPS) nettó bevétele 0,69 dollárt tett ki az egy évvel korábbi 0,30 dolláros veszteséggel szemben.

Az üzemi tevékenység nyereségrátája 2001 január-június közötti időszakában 63 százalék volt a tavalyi első félévi 51 százalékkal szemben.

A társaság az első fél évben 7,1 millió dollár kamatot fizetett; ez jelentős csökkenés az egy évvel korábbi 10,4 millió dollárhoz képest, ami elsősorban a forintnak az euróhoz viszonyított első félévi erősödésére vezethető vissza.

A HTCC Magyarország egyik koncessziós telefontársasága, amely helyi koncessziós társaságain keresztül Békéscsaba, Orosháza, Pápa, Sárvár és Salgótarján primer körzetekben nyújt távközlési szolgáltatásokat.

Kulcsszavak: +céginfo HTCC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09