Társkereső

Wesselényi Andrea, 2000. május 2. 13:37

UPGRADE: 2018. december 2-án szerkesztőségünk kapott egy e-mailt, hogy ennek a cikknek a tartalma az elmúlt 18 év során aktualítását vesztette, a SzívNet semmiben nem hasonlít a bemutatott cégre, ez ma már egy virágküldő szolgáltatás. Vagyis ha véletlenül valaki rábukkan erre a régi írásra, csak, mint a múlt egy emlékét érdemes olvasni, partnert más dating-oldalakon érdemes keresni. (Persze virágot is küldhetünk a kiszemeltnek, még régebben - a múlt-, vagy az azt megelőző században - ez volt a kapcsolatteremtés egyik módja.)

Az Internet Love Story rovat e havi történetében bemutatkozó pár említette a Szív.Net Társkereső nevét mint találkozásuk színterét. A www.sziv.net oldalait megnézve érdekelni kezdett, hogyan jött létre és miként működik egy üzleti alapon üzemeltetett online társkereső-szolgáltatás. A beszélgetésnek külön apropóját adta az a hír, miszerint a sziv.net a napokban indította el Magyarország első kétszintű jutalékos programját, amely a társuló webmesterek számára pénzkeresési lehetőséget kínál. A társkereső történetéről és az új magyar affiliate program részleteiről Mészáros Andrást, a sziv.net tulajdonosát kérdeztük.

- Kezdjük az elején. Mi adta az ötletet egy társkereső honlap indításához?

- 1998 augusztusában keresett meg levélben az Always Friends International egyik vezetője, hogy lenne-e kedvem ahhoz, hogy a több mint 200 webhelyből álló, igényes társkereső hálózatuk számára egy magyar vonatkozású oldalt gondozzak. Némi egyezkedés után ráálltam a dologra, és így először csak mint ügynök kezdtem dolgozni számukra. A feladat az volt, hogy elsősorban a magyarlakta területekről szerezzek új tagokat a rendszerbe, ami az év őszétől kezdődően sikerült is. Ezt követően nem sokkal nyílt meg az azóta is a www.sziv.net/tarskereso címen működő angol nyelvű honlap, amelynek társkereső taglétszáma már meghaladta a 4000 főt. Ezt követően jutottam arra az elhatározásra, hogy egy új, magyar és angol nyelvű, minőségi, fényképes társkereső szolgáltatással érdemes lenne a magyar piacra lépni, mert ilyen még nincs, és az Always Friends Társkereső iránt megnyilvánuló kezdeti érdeklődés bizalomra adott okot e cél megvalósítására. Elhatározásomat hamarosan tett követte, a szolnoki Externet Informatikai Szolgáltató Kft. (www.externet.hu) munkatársaival együttműködve megszülettek a rendszer első programjai, és bejegyzésre került a www.sziv.net tartománynév. A rendszert 1999. április közepére hoztuk működőképes állapotba, és akkor került fel a hálózatra. Ekkor már viszonylag szép taglétszámmal is rendelkeztünk, és a beérkező társkereső hirdetéseket folyamatosan töltöttük a rendszerbe.

- Hogyan fogadta a közönség az új magyar társkereső honlapot?

- Indulásunkat nem várt érdeklődés követte, szinte napok alatt jutottunk el új honlapunkkal a Top 100-on a 80. körüli helyre. Mivel szolgáltatásunk mindig is a komoly, hosszú távú kapcsolatok kialakítását volt hivatott elősegíteni, ezt a közönség is érzékelte, és több olyan visszajelzést kaptunk, amely arra ösztönzött bennünket, hogy van helyünk a piacon, és mindenképpen új színt vittünk az interneten történő ismerkedés világába. A társkeresés mint fő tevékenység mellett igen nagy érdeklődés mutatkozik képeslapküldő szolgáltatásunk iránt is, amely a mai napig kategóriájában a legnagyobb az országban.

- Mindenképp újdonság, hogy a rendszerben hirdető fiúkkal-lányokkal való kapcsolatteremtéshez fizetni kell. Hogyan tud egy fizetős szolgáltatás életképes maradni a sok ingyenes társkereső mellett?

- Valóban, nálunk fizetni kell azért, ha valaki meg szeretné kapni a hirdető elérhetőségét, ami azonban csak Magyarországon újdonság. Az interneten rengeteg fizetős társkereső rendszer van, hogy csak a legnagyobbakat, az One-and-Onlyt és a Kiss.comot említsem, amelyeket hirdető partnerként magam is jól ismerek. Tudni kell azonban, hogy a fizetős és nem fizetős társkereső rendszerek kategóriájukban más szolgáltatást nyújtanak. Fizetős mivoltunk alapjaiban szűri ki a felületes, komolytalan kapcsolatokat, mivel mindenképpen szűrőt jelent, hogy ha valaki nálunk ismerkedni akar, azért némi anyagi áldozatot is kell hoznia. Igen fontos megemlíteni, hogy ezzel a szűrővel a tagjainkat is kíméljük, azaz ők sincsenek leterhelve mindenféle haszontalan levelekkel, és a levélcímükkel, a személyes adataikkal sem élhet vissza senki, mivel azokat csak fizetés ellenében, a személyes bemutatkozás és a fénykép alapján irántuk érdeklődő látogatóinknak adjuk ki. E módszer a vevőink szempontjából azt eredményezi, hogy szinte soha nem maradnak válasz nélkül, ha a rendszerünkben lévő tagjainkkal kapcsolatba lépnek. Mindenképpen említést érdemel még az is, hogy nálunk a vevő a részletes, fényképes bemutatkozás alapján pontosan tudja, hogy kivel lép kapcsolatba, és mindezt a tagságival rendelkező vevőink esetén a telefonos társkereséseknél alkalmazott kb. 4-6 percnyi emelt díjas hívás áráért. Másfelől tudni kell, hogy a rendszerünkbe jelentkezőkkel szemben is bizonyos követelményeket támasztunk, azaz nem tesszük közé azok hirdetését, akiknek a bemutatkozása komolytalan, nem felel meg előírásainknak, és aki nem küld magáról fényképet.

- Az elmúlt hetekben, illetve napokban röppent fel a hír, hogy a sziv.net jutalékos online programot indít. Hogyan született meg ez az elhatározás?

- Az internetes üzlet lényege a minőségi szolgáltatás és a nagy nyilvánosság. Szeretnénk elérni, hogy a Sziv.Net Társkereső szolgáltatásait az ország internetező közönsége sokkal nagyobb létszámban ismerje meg, mint amennyire ma ismernek bennünket. E meggondolások hatására léptünk a közönség elé az ország minden eddiginél vonzóbb feltételeit kínáló partnerprogramjával.

- Mik a partnerprogramhoz való csatlakozás feltételei?

- Alapelvünk az, hogy minden honlaptulajdonos társulhat hozzánk, aki törvényt és közízlést nem sértő honlapot gondoz. A programhoz csatlakozó webmesterek választhatnak az általunk készített reklámképek közül, amelyek kódját honlapjukon elhelyezve jutalékot termelhetnek. Programunk lényege az eladás utáni, illetve az új tag beléptetése utáni jutalékfizetés (two-tier, pay-per-sale). Alapjutalékunk az értékesítési árbevételünk 30%-a. Ha a társult webmester kódjával egy újabb webmester lép be hozzánk, akkor ezért ő az új webmester jutalékának 10%-át kapja pluszban. Ha az adott webmester kódjával új társkereső tag lép be rendszerünkbe, azt külön díjazzuk. Ebben az esetben a webmester jutaléka elérheti az árbevételünk 50%-át is. További szintek után nem fizetünk jutalékot, tehát a programunk nem multi-level. A rendszerbe belépett webmestert minden esetben levélben értesítjük, ha a számlájára nézve bárminemű változás történik. Alapelvünk a korrekt, pontos elszámolás és jutalékfizetés.

- Milyen érdeklődés mutatkozik a honlaptulajdonosok részéről?

- Úgy vettem észre, hogy a közönség érdeklődve fogadta partnerprogramunk hírét, amit az is bizonyít, hogy igen nagy forgalmú lapok léptek be hozzánk már az első napokban. Mindenképpen szeretnénk kihasználni azt a jelenlegi helyzetet, hogy hazánkban - egy-két kivételtől eltekintve - még nem igazán találkozhatunk WWW-s partnerprogram-lehetőségekkel. Célunk, hogy partnerprogramunk elérjen egy legalább 150-200-as taglétszámot, jó néhány aktívan dolgozó webmesterrel, és velük közösen sikerüljön társkereső taglétszámunkat is megsokszorozni.

Kulcsszavak: love website

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Verhetetlen árcédulával érkeznek az új E1N irodai monitorok

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 27. 19:07

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Az ügyfélelégedettség megőrzésére hívta fel a figyelmet a KPMG

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 16:03

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 16:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05