Nagy számítástechnikai műhelyek: volt egyszer egy SZKI

Vértes János Andor, 2011. március 20. 21:06

Azok számára, akiknek az informatika nem az iPad-del, a mobiltelefonnal vagy bankautomatákkal kezdődött, hanem emlékeznek a PC-k megszületése előtti számítástechnika évtizedeire, és azok számára, akik nem emlékeznek, de kíváncsiak, hogy milyen is volt ez a hőskor - egy rendkívül érdekes rendezvényt tart a Neumann János Számítástechnikai Társaság Informatika Történeti Fóruma március 24-én csütörtökön délután az Óbudai Egyetemen: a Nagy Számítástechnikai Műhelyek sorozatban a Számítástechnikai Koordinációs Intézet (SZKI) mutatkozik be.

Az emlékezők persze már nem fiatalemberek, ugyanakkor mindenképp élmény a velük való találkozás, hisz Dömölki Bálint, Kovács Ervin, Németh Pál, Reszler Ákos, Feix Gábor, Kovács Győző és a többi előadó olyan nagy dolgok megszületésénél volt jelen, mint az ős IBM PC-vel kompatibilis magyar Proper; a világhírnévre szert tett magyar szövegfelismerő szoftver, a Recognita; vagy akár maga az SZKI, amely mint számítástechnikai műhely, valóban - nemzetközi mércével is - nagynak számított fénykorában.

A 14 órától kötetlen beszélgetéssel kezdődő, majd 15 órától 18 óráig izgalmas előadások mentén zajló rendezvényen mindemellett lesz szó a képfeldolgozás (h)őskoráról (Szabó József), a fejlesztett alkalmazói rendszerekről (Végső László), a nyolcvanas évek egyik sikersztorijának számító SoftOrg fejlesztőeszközről (Sneed Harry M.), a számítógéppel segített hardvertervezésről (Hinsenkamp Alfréd).

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05