Vidéken egyre többet szól a rádió

forrás Prim Online, 2011. március 26. 11:02

2011 februárjában (egy átlagos hétköznapon vagy egy átlagos hétvégi napon) a 15 évnél idősebb magyar népesség 88%-a, azaz 7 518 000 fő hallgatott rádiót, és átlagosan 4 óra volt a hallgatók körében a naponta rádiózásra fordított idő - derül ki a GfK-Ipsos legfrissebb felméréséből.

A napi rádióhallgatási görbét tekintve az idei év második hónapjában kicsit később kapcsolódtak be a hallgatók a reggeli rádióműsorokba az elmúlt két hónaphoz viszonyítva, így az átlagnapi hallgatottság is az eddigieknél később, délelőtt 10 órakor érte el csúcspontját. A korábbi trendekkel szemben a hallgatók nagy része a reggeli műsorok után is kapcsolatban maradt a rádiókkal, és egészen délelőtt 11 óráig a 15 év feletti lakosság 26%-a hallgatta valamelyik rádióadót.

2010 novemberétől megfigyelhető trend, hogy a vidéken - elsősorban megyeszékhelyeken, illetve egyéb kisvárosokban - élők körében egyre népszerűbb a rádiózás. Az elmúlt négy hónapban folyamatosan növekedett az átlag napi elérés ebben a célcsoportban, a megyeszékhelyi lakosok háromnegyede, a kisvárosi lakosok 70%-a érhető el a rádiók által egy átlagnapon (2010 nov.-2011 febr. összevont adat).

Hétköznapokon még magasabbak ezek az arányok:  az  elmúlt négy hónapban a megyeszékhelyi lakosok 78%-a, a kisvárosi lakosok 75%-a kapcsolódott be valamelyik rádióadó műsorába egy átlagos hétköznapon.

A vidéki városi lakosok körében növekvő átlagnapi rádiózás hátterében tehát egyrészt a növekedő hétköznapi rádiózás áll, másrészt pedig az a jelenség hogy vidéken jobban szétválik a kétféle rádiózási forma, azaz kisebb az átfedés a hétköznapi és a hétvégi rádiózók tábora között, mint Budapesten.

Kulcsszavak: GfK felmérés rádió

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05