A kiberbűnözők hasznot húznak a tragédiákból

forrás Prim Online, 2011. április 20. 14:25

 A Symantec áprilisii spam és adathalászat jelentése szerint azzal, hogy kiiktatták a világ legnagyobb zombi-hálózatát, jelentősen - az előző havihoz képest  27,43 százalékkal - visszaesett  a napi spam mennyiség. Ugyanakkor a kiberbűnözők megpróbálták kihasználni a japán illetve az Új-Zéland-i földrengést,  milliónyi spamet, kémprogramot szabadítottak rá a gyanútlan felhasználókra, és hamis adománygyűjtéseket indítottak.  A márciusi vírusok közül a spamek aránya 74 százalék volt, ez csökkenést jelent a februári 80,65 százalékhoz képest. Az adathalászat terén 22,71 százalékos csökkenés figyelhető meg és a a károkozó programok mértéke is csökkent februárhoz képest.

Úgy tűnik, hogy a természeti katasztrófák a kiberbűnözők számára továbbra is hálás terepnek bizonyulnak. A japán és az Új Zélandi földrengés kapcsán is létrehoztak egy-egy Vörös Kereszt logóval ellátott honlapot, ahol személyes adataik megadásával adakozhattak a hiszékeny felhasználók a kiberbűnözőknek. A hitelesség látszatát növelte, hogy a felhasználók emailen keresztül elismervényt kaptak az átutalt összegről, amelyet elvileg leírhattak az adójukból. Az adakozásra az áldozatok háromféle bankkártyás szolgáltatót is igénybe vehettek.

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09