NFM-közlemény a magyarországi domain-regisztráció egyszerűsítéséről

forrás Prim Online, 2011. április 30. 08:13

A Magyarországi domainek regisztrációja június 1-étől jelentősen egyszerűsödik, a korábbi kötelező két hetes kivárás helyett már 1-2 munkanap alatt használatba vehetik az új domaint a magánszemélyek, vállalkozások és civil szervezetek. A korábban már kiszivárgott híreket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye is megerősítette.

Magyarországon a bő másfél évtizede fennálló szabályozás gyökerei azokra az időkre nyúlnak vissza, amikor az internet még elsősorban a tudományos élet, az akadémiai szféra kiváltsága volt, így a szabályozás nem vette figyelembe kellőképpen azokat a szempontokat, hogy az internet a 90-es évek második felére a versenyszféra egyik meghatározó motorjává vált, és hát a versenyben az idő döntő tényező, a hazai cégek - de akár magánszemélyek számára - kifejezetten hátrányt jelentett, hogy a határokon túl gyorsabban, hatékonyabban haladtak az ilyen típusú ügyintézések is, egy-egy termék, szolgáltatás bejelentésére, ismertté tételére nem kellett heteket várni.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért felelős Államtitkársága Nyitrai Zsolt államtitkár vezetésével az elmúlt hetekben egyeztetéseket kezdeményezett a domain-regisztrációt felügyelő Internet Szolgáltatók Tanácsával annak érdekében, hogy a magyar domain-regisztráció két hetes átfutási ideje radikálisan rövidüljön le. A napokban megszületett egyezség nyomán a jövőben 1-2 munkanapra csökken a magyar (.hu) domain-regisztráció időigénye. A megváltoztatott rendszer az esetleges jogsértő igények kiszűrését továbbra is biztosítja azzal, hogy a korábbi várólista helyett az igényelt domain feltételes használatba adása mellett 8 napon belül lehet az igényléssel szemben panasszal élni.

 

A domain az igény benyújtását követő műszaki és adminisztrátori ellenőrzést követően "Feltételes használatba adás" státuszt kap, azaz az igénylő műszakilag használni kezdheti, de még nem lesz "Bejegyzett".  Ezzel egyidejűleg a domain megjelenik a nyilvános kihirdetési listán.

 

A feltételes használatba adást – a jelenlegi várólistához hasonlóan – a Nyilvántartó egy listán közzé teszi azzal, hogy az igénnyel szemben 8 napon belül terjeszthető elő panasz. Ha panasz nem érkezik, akkor a domain delegált (Bejegyzett) státuszba kerül, ezt követően már csak Regisztrációs Döntnök előtt, vagy bírósági úton lehet vitatni. Ha nem érkezik panasz, akkor az igény teljesítve lesz, és a domain Bejegyzett állapotba kerül. Ellenkező esetben a jelenlegi Tanácsadó Testület eljárásnak megfelelő lépések történnek, azonban ez is a korábbinál rövidebb határidőkkel, azaz a döntés max. 3 hét alatt megszületik.

 

A jelenlegi prioritásos, illetve nem prioritásos igények közötti megkülönböztetés megszűnik. Ez azt is jelenti, hogy a “first come first served” elve érvényesül minden igényre. Ugyanarra a névre mindig csak egy igény lehet nyilvántartásba véve.

 

A 2011. június 1-től érvényes teljes Domainregisztrációs Szabályzat teljes egészében letölthető a http://regisztrator.hu/aszf/domain-regisztracios-szabalyzat.pdf címről.

 

Kulcsszavak: domain ISZT

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09