Amazon top-szolgáltatás: e-tankönyvek kölcsönbe

Kerekes Pál, 2011. július 18. 18:50

Megkezdi a könyvkölcsönzést az Amazon: a tankönyvek kerülnek be először a kínálatba. A cég mai sajtóbejelentése alapján kiderül, hogy a hónapokkal ezelőtt már kilátásba helyezett e-könyves szolgáltatás első lépésben a diákoknak jelent majd tetemes megtakarítást, hiszen a drága felsőoktatási jegyzetek és referencia-könyvek lesznek elérhetők kölcsönzési konstrukcióban.

A használati útmutató alapján jól látható, hogy a kölcsönzés logikája, és természetesen technikája alaposan különbözik a megszokott könyvtári folyamatoktól. A leglényegesebb talán az, hogy a kölcsönzés ideje tetszőleges, harminc naptól terjedően egész egy évig tarthat. Sőt, időközben a mű megvásárlására is sor kerülhet. Lényeges, hogy valóban csak a használati idő szerint kell fizetni: akármennyi időre is jelentem be a kölcsönzést, a végső elszámolás a ténylegesen igénybe vett napok alapján történik. A közlemény szerint az új árhoz képest akár nyolcvan százalékos megtakarítás is elérhető. Ismerve a hazai és nemzetközi tankönyv árakat, ez nagy összegű könnyítést jelenthet.

Külön kell említeni, hogy ez nem Kindle, hanem Amazon szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy nemcsak Kindle eszközzel lehet részt venni a programban, hanem – a megfelelő applikációk letöltése után – asztali gépekkel, más könyv olvasó szerkezetekkel, tabletekkel is. Ez gyökeres változást jelent az Amazon eddigi piaci magatartásához képest, amely lényege szerint döntően csak a Kindlére fejlesztett e-könyves szolgáltatásokat.

Ugyancsak hasznos lehet: a könyvbe írt bejegyzések, tanulást segítő utalások nem vesznek el. A könyv visszaadása után a Kindle adatbázisból a szövegek külön is letölthetők, illetve egy későbbi vásárlás esetén ismét lehívhatók.

Nem derül ki a közleményből, hogy Európában is igénybe vehető-e a szolgáltatás. Sok más részlet is még homályban marad, például az, hogy külön is rá lehet-e keresni a kölcsönözhető könyvekre.

További részletek: Könyvkonnektor blog
 

Kulcsszavak: amazon.com oktatás e-book

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09