Keresőoptimalizálás olcsóbban, rugalmasabban

forrás Prim Online, 2012. augusztus 14. 19:09

Sokat nyerhet egy vállalat azzal, ha webes felületeit az internetes keresőszoftverek logikájához igazítja: így kerülhet az elsők közé a találati listákon. Ez nem újdonság. Az viszont igen, hogy mindez megtehető az eddigi módszerekhez képest olcsóbban és rugalmasabban is. Legalábbis ezt vallja dr. Nagy Balázs az E.N.S. Informatikai és Rendszerintegrációs Zrt. vezérigazgatója, aki beszámolt arról, hogy Magyarországon először az E.N.S. vezette be a keresőoptimalizálásra dedikált tárhely fogalmát. Az új termékre már számos hazai nagyvállalat és többszörös szakmai díjas honlap készítő cég is lecsapott.

„Az E.N.S. informatikai innovációkból él. Olyan megoldásokat adunk partnereinknek, amellyel hatékonyabban és olcsóbban működhetnek virtuális felületeiken. Ez volt a cél akkor is, amikor a HUNGEXPO honlapját és mobilos fejlesztéseit, az ELTE Füvészkert akadálymentes digitális tárlatvezető rendszerét, vagy az Invitel intranet felületeit készítettük, miközben büszkeséggel tölt el, hogy az ENSZ is beszállító partnerének választotta cégünket” – mondta el dr. Nagy Balázs, aki 2007 óta vezeti a Holdingként működő vállalatot.

Kevesebb költséggel uralni a webet

A vállalkozások számára az egyik legfontosabb dolog, hogy megtalálják őket az interneten. Aki ott van az első oldalon, az nyer, a siker esélye pedig egyre csökken, minél hátrébb kerül a cég a keresési listán. „Ahhoz, hogy egy cég uralni tudja az online keresők világát, jelentősen növelnie kell hivatkozáshálózatát, sőt a biztos siker érdekében saját weboldalát is érdemes többszörösen létrehoznia minimum 5-10 különböző releváns domain név alatt. A hagyományos technikákkal ez nem olcsó dolog, sok cég nem engedheti meg magának anyagilag mindezt” – mondta el a cégvezető. Az E.N.S. Zrt. saját Mobicom.hu márkaneve alatt egy új, speciális tárhely technológiát alkotott meg, amelyen keresztül többek között radikálisan csökkenthetik a partnervállalatok online jelenlétük, így a keresőoptimalizálás költségeit is.

Likvid technológia: az adat milyensége alapján optimalizáljuk a szerverköltséget
Az E.N.S. továbbfejlesztette, költséghatékonyabbá és még jobban testre szabhatóbbá tette a virtualizálásban és a cloudban rejlő előnyöket: a közös webszerveren a költségek továbbra is megoszlanak, mégis minden vállalat dedikált tárhelyet kap, ezen felül az E.N.S. által létrehozott szerver szoftver már képes differenciáltan kezelni az adatállományt. Azaz az állomány minősége (pl.: közösségi alkalmazás, mobil applikáció, program, website, alkalmazás, adatbázis stb.) határozza meg, hogy az adat milyen kezelő-tároló rendszerbe kerül, és az igénybe vett szerver erőforrások (pl. 10% SSD, 45% SATA, 45% SAS) után számolják ki a költségeket is, arányosan. A különböző technológiák különböző céloknak felelnek meg, és költségeik is eltérőek. Ezzel az ún. likvid technológiával, minden állomány abba a szerverkörnyezetbe kerül, amely a leghatékonyabban képes kiszolgálni azt. Ennek köszönhetően lényegesen olcsóbbá válik a weboldalak és az internetes adatállományok kezelése, hiszen elég csak annyit igénybe venni a drágább (pl.: SSD) technológiákból, amennyit feltétlenül szükséges. Ez a költséghatékony megoldás lehetőséget ad a mikro, kis- és közepes vállalatok számára is innovatív online rendszerek üzemeltetésére, vagy hatékony keresőoptimalizálásra. A likvid technológiával mindez akár már havi 5-10ezer forintból is megoldható. (További információ: www.mobicom.hu/keresobarat-tarhely)
 

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Újabb Apple Premium Partner üzlettel erősít az iSTYLE a Westendben

Az iSTYLE, az Apple termékek vezető hazai viszonteladója, a mai napon megnyitotta második Apple Premium Partner üzletét a Westend City Centerben. A lépés fontos mérföldkő az iSTYLE életében, hiszen az új flagship store árukínálata, magasan képzett munkatársai és minőségi szolgáltatásai még közelebb hozzák az ikonikus Apple Store-ok vásárlási élményét a hazai közönséghez.

2024. március 8. 18:00

Google atombomba: kombinált Core, Spam és HCU algoritmus frissítés egyszerre

A Google a tegnapi napon bejelentette, hogy több intézkedést is bevezet, amelyek célja a keresési eredmények minőségének javítása.

2024. március 6. 14:39

Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

Február 7-én, a MARKETING TRENDFORUM keretén belül, az ETELE CINEMA-ban rendezett eseményen adták át a Marketing Diamond Awards 2023-as elismeréseit. Idén a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, míg a Billingo Technologies Zrt. érdemelte ki az „Az Év Vállalata” díjat. A 34 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján „Az Év Marketingnagykövete” címet a Kiszervezett Marketing kapta. 

2024. február 14. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05