További régiókkal bővül az AppRadio és az iGO primo szolgáltatása

forrás: Prím Online, 2012. szeptember 29. 10:25

A Pioneer tovább bővítette az iGO navigációs szoftvermotoron futó, NavGate Drive alkalmazásban elérhető régiók számát, és az NNG Kft. a térképadatbázis-bővítésen túl 15 iGO primo applikációban is elérhetővé tette a Pioneer AppRadio kompatibilitását biztosító bővítményt. Így a navigációs alkalmazás a Pioneer AppRadio multimédiás fejegységével közvetlenül is összekapcsolható. Idén először vesz részt az NNG a Párizsi Autószalon kiállításon, ahol a Pioneer AppRadio standjánál mutatja be a látogatóknak a frissített alkalmazásokat.

Az NNG Kft. és a Pioneer új frissítés kiadását jelentette be a funkciókban gazdag NavGate Drive alkalmazáshoz, mely már Dél-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is elérhető. A frissített Európa kiadás is elérhető, mely tartalmazza az új iOS6 szoftverrel kapcsolatos kiegészítéseket.


A NavGate Drive navigációs megoldás mellett az iPhone felhasználók számára ma már lehetőség nyílik arra is, hogy közvetlenül összekapcsolják iGO primo applikációjukat a Pioneer díjnyertes autórádió fejegységgel, és így kiterjesszék navigációs alkalmazásukat az AppRadio nagyméretű kijelzőjére. A kompatibilitást biztosító bővítményt a felhasználók egyre több iGO primo alkalmazás in-app shop felületén vásárolhatják meg. A funkció elérhető az Izrael Lite, Észak-Amerika, Észak-Amerika Lite, Oroszország, Közép-Kelet, Brazília, Nyugat-Európa, Kelet-Európa régió, DACH, Ibéria és Olaszország kiadásokban. Az iGO primo app Magyarország & Románia, Törökország és Izrael kiadásaiból pedig ingyenesen tölthető le a bővítmény.


 „Az AppRadio és iGO primo megoldás teljes navigációs csomagot nyújt felhasználóink számára. Mind a NavGate Drive, mind az iGO primo alkalmazások  AppRadio-val való összeköttetésüknek köszönhetően a felhasználók nagyobb biztonságot tapasztalhatnak, illetve tisztább és könnyebben használható audiovizuális élményt élhetnek át vezetés közben” – mondta Ronan McDonagh, a Pioneer autós multimédia-technológia tervezési részlegének vezetője.


„Egy nemrégiben készült felmérés szerint egyre több felhasználó fordul az okostelefonon keresztül elérhető navigációs megoldások és az autós környezet integrálása felé. A Pioneer és az NNG alkalmazásai régióbővítésével éppen ezt a fogyasztói igényt igyekszünk kielégíteni. Örömmel biztosítjuk legújabb, innovatív megoldásunkat ma már világszerte egyre több felhasználónak” - tette hozzá Homola Gergely, az NNG iPhone fejlesztésekért felelős vezetője.


A NavGate Drive alkalmazás bővítése és a Pioneer AppRadio kompatibilitása mellett az NNG további fejlesztéseken is dolgozik a népszerű iGO primo alkalmazása kapcsán. Bővebb tájékoztatásért az újdonságokkal kapcsolatban kérjük, látogasson el a www.igonavigation.com oldalra.
 

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

A Continental SportContact 7 nyerte az Auto Bild sportscars kiadványának tesztjét

A Continental SportContact 7 gumiabroncs első helyezést ért el az Auto Bild sportscars kiadványa által végzett UHP nyári gumiabroncs-teszten (24/4. szám), melyen „tesztgyőztes” és „példamutató” minősítést kapott. A nagy teljesítményű autógumi hat nemzetközi gyártó modelljével szemben győzött: 1,2-es összpontszámmal a teszt első helyezettje lett. A szerkesztők a 265/35 R 19-es méretű autógumit egy Mercedes AMG GT első-, míg a 295/30 R 20-as méretű modellt annak a hátsó tengelyén tesztelték, összesen kilenc tesztszakaszban, vizes és száraz utakon egyaránt.

2024. április 13. 10:47

A Continental abroncsa megnyerte a német Auto Zeitung autógumi tesztjét is

Az Auto Zeitung német autós magazin szerkesztői legutóbbi nyári gumiabroncs-tesztjükben a Continental PremiumContact 7-et nevezték meg a „ragyogó győztesnek" (24/7. szám). Mind a vizes, mind a száraz vezetési teszteken a legmagasabb pontszámot érte el. A lap szakértői a 225/45 R 17-es méretben kilenc gumiabroncsot vizsgáltak egy BMW 120i-n, összesen 13 kritériumot szem előtt tartva. Európai, ázsiai és amerikai abroncsmárkák termékeit mérték fel.

2024. április 3. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09