Dollármilliárdok üzleti intelligenciára

forrás: Prím Online, 2013. március 5. 11:33

Az idén várhatóan 13,8 milliárd dollárt költenek majd üzletiintelligencia-megoldásokra a vállalatok világszerte, ez az összeg 2016-ra 17,1 milliárd dollárra nőhet a Gartner becslése szerint. A megfelelő rendszer kiválasztásához érdemes néhány szempontot figyelembe venni, így például a kezelhetőséget, gyorsaságot – mutatott rá Bakos Tamás, a QSS Partner Kft. alapítója.

Az idén 2012-höz képest várhatóan 7 százalékkal bővül az üzleti intelligencia megoldások piaca a Gartner piackutató cég előrejelzése szerint, elérve a 13,8 milliárd dolláros szintet. A dinamikus fejlődés a következő években sem áll meg, és 2016-re a kutatók várakozásai alapján már 17,1 milliárd dollárt költenek a vállalkozások világszerte ilyen rendszerekre. Ez annak köszönhető, hogy a felhasználók körében továbbra is prioritást élveznek az információ-központú projektek, és jelentős összegeket költenek arra, hogy fejlett elemző és adatgyűjtő megoldásokkal támogassák a döntéshozatalt. A vállalat vezetői számára egyre több információ áll rendelkezésre, ami egyben azt is jelenti, az eddigi üzleti modellt meg kell újítani, és az is jól látszik, kulcstényező lesz, hogy a nagy adatmennyiséget hatékony módszerekkel tudják elemezni.

A globális gazdasági válság alapvető változásokat indított el a vállalkozásokon belül. A piacok beszűkülése miatt a belső expanzió kulcsfontosságúvá vált a növekedés szempontjából, amihez elengedhetetlen a vállalati adatvagyon hatékony kiaknázása. Az üzleti intelligenciarendszerek ehhez nyújtanak segítséget, azonban vannak szempontok, amelyeket érdemes végiggondolni, mielőtt valaki választ a piacon elérhető számos megoldás közül – mutatott rá Bakos Tamás, a QlikView magyarországi forgalmazója, a QSS Partner Kft. tulajdonosa és ügyvezetője.

Érdemes olyan rendszert választani, amely lehetővé teszi az üzleti felhasználók számára, hogy ad-hoc jellegű elemzéseket készítsenek attól függetlenül, hogy elérhetőek-e az informatikai erőforrások, vagy szakemberek. Emellett fontos szempont a gyorsaság is, hiszen hatalmas üzleti előnyt jelent, ha hetek, esetleg hónapok helyett mindössze néhány óra vagy nap alatt rendelkezésre állnak a szükséges információk. Napjaink felhasználói hozzászoktak a különböző webalapú alkalmazásokhoz, így praktikus olyan megoldás mellett dönteni, amely hasonló felhasználói élményt nyújt – tette hozzá a vezető.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05