Eljött a hanglenyomat alapján történő azonosítás ideje

forrás: Prím Online, 2013. március 25. 15:12

Már magyar nyelven is elérhető a call centerekben alkalmazott Nuance Vocalizer felolvasó szoftver, amely képes szövegalapú dokumentumok emberi beszéddé alakítására. Új lehetőség a beszéd- és hangalapú technológiák között a Recognizer, azaz beszédfelismerő megoldás, mellyel könnyen alakíthatunk át hangot szöveggé. A harmadik és egyben a leginnovatívabb szolgáltatás a hangalapú biometrikus azonosítást megvalósító megoldás, melyet a Magyar Telekom ügyfelei használhatnak először hazánkban. Ezen fejlesztést a NET’54 Üzleti Kommunikáció Kft. tervezte és valósította meg.

A NET’54 által forgalmazott, már magyar nyelven is elérhető háromféle technológiát egyesítő Nuance megoldás egyik eleme a Nuance Vocalizer felolvasó szoftver, amely írott információkat alakít át emberi beszédhanggá. Teljes felolvasási motorjának köszönhetően képes tökéletes beszélgetéseket generálni az ügyfelekkel, növelve ezzel az ügyfél-elégedettséget és csökkentve a call centerek üzemeltetési költségeit. A megoldás lehetővé teszi adatbázis-alapú adatok élőhanggal történő előállítását. „A technológia segítségével az eddigieknél rugalmasabban és költséghatékonyabban lehet kezelni például a váratlan szolgáltatás-kimaradásokat, miközben az ügyfelek úgy érezhetik, hogy valódi személyre szabott tájékoztatásban részesülnek” – magyarázta Ifj. Karászi József, a NET’54 Üzleti Kommunikáció ügyvezetője. Hasonló megoldást alkalmaznak a pénzintézetek a Telebank szolgáltatások esetében is, illetve a tudakozók segítőkész ügyfélszolgálatosai is végül egy felolvasó szoftver segítségével szólnak hozzánk, de a Nuance technológiája nem csupán ilyen véges elemkészletekkel (pl. számok, címek), hanem akár szabadszavas adatok közlésével is megbirkózik.

A felolvasó szoftver által nyújtott előnyök kétirányúságát teszi lehetővé a Nuance megoldásának második eleme, a Recognizer beszédfelismerő megoldás, amely képes az élőbeszédben elhangzott információk pontos és megbízható dekódolására és adatfájllá alakítására is. A környezeti zajok pontos kiszűrése lehetővé teszi a hívó fél számára a kihangosító használatát és az internetalapú hívások lebonyolítását is. „Így az ügyfelek akár vezetés közben is könnyedén és biztonságosan intézhetik az ügyeiket a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, ami jelentős energia- és időmegtakarítást jelent számukra” – tette hozzá Ifj. Karászi József.

Hangazonosítás a Magyar Telekomnál

A NET’54 által kínált megoldás harmadik eleme a Magyar Telekomnál elsőként telepített hangalapú azonosító rendszer, amely képes nyelvtől és tartalomtól függetlenül biztonságosan azonosítani a hívó felet. Az ujjlenyomatnál is megbízhatóbb megoldásnak köszönhetően a telekommunikációs cég ügyfelei előfizetői jelszavuk megadása nélkül intézhetik ügyeiket a call center rendszeren keresztül, jelentősen megkönnyítve ezzel az ügyintézés folyamatát számukra. „A technológia használata nem igényel mást, csupán az előfizető „hanglenyomatának” egyszeri telefonon történő regisztrációját, amellyel a későbbiekben igazolni tudja személyazonosságát a telefonos ügyfélszolgálatra vagy telefonos önkiszolgáló ügyfélszolgálatra történő belépéskor” – magyarázta Ifj. Karászi József.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50