Kockázatos játék a nem biztosított wifi hálózatok használata

Nagyon sok mobil eszköz védtelen Európában

forrás: Prím Online, 2013. április 4. 14:02

A Symantec fogyasztói üzletága, a Norton további betekintést nyújt az európai mobiltulajdonosok felhasználói szokásaiba. A vállalat kutatása szerint a felnőttek számára fontosabbak a mobil eszközeik mint valaha, ennek ellenére csak néhányan gondoskodnak arról, hogy a rajtuk található adatok biztonságban legyenek.

A Norton által készített 2012-es kiberbűnözési jelentés mobilokra vonatkozó adatai szerint az európaiak jellemzően mobil eszközeiken keresztül használják az internetet, nemcsak a közösségi site-okon való jelenléthez, hanem a munkájukhoz is. Szörfölnek, alkalmazásokat töltenek le, vásárolnak, szolgáltatásokért fizetnek – a Norton adatai szerint az európai felhasználók 34 százaléka nem tudna már mobil eszköze nélkül élni, és közel negyedük (24 %) úgy látja, hogy ha két dolgot lehetne kimenteniük az égő házból, akkor az egyik biztosan a mobiljuk lenne.


“Az emberek egyre inkább a mobil eszközeikre hagyatkoznak, ha navigálni, tartalmakat megosztani, egymással kapcsolatot tartani, illetve vásárolni szeretnének.” – mondta Rakoncza Zsolt, a Norton üzletág vezetője. “Sokan nincsenek viszont tudatában, hogy milyen sok személyes információjuk kerülne veszélybe, ha ezek az eszközök elromlanának, elveszítenék őket vagy ellopnák tőlük. Mivel érzékeny információkról van szó, a vásárlóknak meg kell tenniük néhány alapvető és egyszerű lépést annak érdekében, hogy megelőzzék azok illetéktelen kezekbe való kerülését.”


Mobil eszközök: rengeteg személyes és érzékeny információ hordozói
Míg egyre több ember a mobil eszközein keresztül internetezik, addig nagyon kevesen gondoskodnak arról, hogy védjék eszközeiket és a rajtuk tárolt tartalmakat. Az európai felhasználók nagy többsége (69%) bevallotta, hogy érzékeny információkat tárol és használ mobil eszközein, és több mint egyharmaduk (35%) jelezte, hogy nem használ jelszót azok védelmére. A készülék elvesztése vagy ellopása esetén tehát rengeteg személyes információ válik elérhetővé, így például az e-mailek, melyek munkahelyi levelezéshez és ezen keresztül dokumentumokhoz, illetve más online fiókok jelszavaihoz és bankszámlákhoz engedhetnek szabad utat.

A tanulmány azt is megállapította, hogy nagyon gyakori, drága és stresszes a mobil eszközök elveszítése a felhasználók számára. Tízből három ember veszítette már el a mobilját, illetve lopták már el tőle, aminek a pótlása a telefonok esetében átlagosan 122 eurós, azaz kb. 37.300 forintos költséget jelentett, míg a tabletek esetében ennek majdnem a duplája, azaz 233 euró (kb.71.300 forint) a kiadás mértéke. Ilyen esetekben a felhasználókat leginkább a telefonhívásokból eredő számla nagysága (43%), a címlistában szereplő emberekkel való illetéktelen kapcsolatfelvétel (26%) és az eszközök segítségével indított jogosulatlan online vásárlás (26%) aggasztja.

A Norton jelentése felmutatott néhány érdekes attitűdbeli eltérést az európai felhasználók között. Így például a németek 13, míg az oroszok 15 százaléka érzi biztonságosnak, ha a mobil eszközén keresztül vásárol, a lengyel (32%) és az olasz (24%) felhasználók viszont kevésbé tartanak ilyen veszélyektől. A dánok pedig sokkal inkább hajlamosak banki adatokat tárolni a mobil eszközeiken (13%), mint például a németek (4%).

Kockázatos játék a nem biztosított wifi hálózatok használata
Ahogy az eddigiekben láthattuk, az átlagos európai felhasználó nem igazán ügyel a mobil eszközei biztonságára. Ötből két ember például nem mindig biztonságos helyekről tölt le appokat és egyharmaduk nem biztonságos fizetési rendszereket használ vásárláskor, ami miatt olyan szenzitív információk válnak védtelenné, mint például a hitelkártya számuk. Így talán nem meglepő, hogy minden tizedik európai áldozatául esett már valamilyen kibertámadásnak.

A fentiekhez hasonló merészség nemcsak az okostelefonok és tabletek használata során mutatkozik meg. A legtöbb európai használ ingyenes és nem biztosított wifi hálózatot, és bár a felük aggódik ennek kockázatai miatt, ennek ellenére mégis csatlakoznak. Ötből ketten a személyes e-mailjeiket nézik meg ilyenkor, ötből egy ember pedig a banki adatait is így éri el, ami által azok könnyen elérhetővé válnak a bűnözők számára.

“Az emberek tudják, hogy mennyire fontos a számítógépük védelme” – mondta Rakoncza Zsolt. “Arra is kellene viszont figyelniük, hogy az internethez kapcsolódó mobil eszközeik is védve legyenek. Ha elveszítjük a mobilunkat, akkor a rajta tárolt adatok és dokumentumok, így például a családi fotóink is mások kezébe kerülnek. Mobilbiztonsági szoftverek használatával zárolhatjuk, lokalizálhatjuk és le is törölhetjük mobil eszközeinket, megelőzve ezzel, hogy illetéktelenek vegyék át felettük az irányítást.”


A kutatás további adatait az alábbi linken nézhetik meg: www.norton.com/uk/europe-mobile-insights-report.
A mobilesecurity.com oldalon további információk találhatók a Norton mobilbiztonsági szakembereitől cikkek, videók, widgetek és infografikák formájában a legaktuálisabb témákról.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05