Papírmentesség a Föld napján

Czipperer Dia, 2013. április 23. 15:22

Április 22.-e a Föld napja. Ennek tiszteletére tartották a Papírmentes Napot, amelynek célja, hogy ne csak mint emberek tegyünk valamit környezetünkért, de vállalati szinten is érezzük a felelősséget. A konferencián az elektronikus ügyintézéstől egészen a szelektív hulladékgyűjtésig szó volt a fontos törekvésekről. Bár az is kiderült, hogy bizony nem mindenhol nélkülözhető a papír.

A Papírmentes Nap kezdeményezés a Föld napja előtt tisztelegve tekintette át a legfontosabb pontokat a fenntartható fejlődés érdekében. Úgy gondoljuk, a papír nélkülözhetetlen életünk során, a konferencián azonban rávilágítottak arra, hogy vállalati szinten is lehet törekedni a papírmentes ügyintézésre. 

 

Bár, amit Varga László, a DMSONE operatív igazgatója is kiemelt, a „paperless”, vagyis a valóban papírmentes iroda továbbra is csak álom marad, nem lehet teljesen kiiktatni, de a „less paper” (kevesebb papír) irányra lehet és érdemes is törekedni, hiszen technológiai téren nincs akadály.

 

Megdöbbentő számok hangzottak el, amikor az került szóba, mire és mennyi papírt használunk átlagosan. A papírfelhasználás az elmúlt években 400%-kal nőtt, és jelenleg hulladékunk 40%-a szintén papír. És hogy mibe kerül mindez a természetnek?  

 

Percenként 35 futballpályányi erdő pusztul el, ennek 35%-át a papíripar dolgozza fel, a felhasználás pedig éves szinten eléri a 400 millió tonnát. Nem kis számokról beszélünk tehát, és sajnos ennek csak kis részét hasznosítjuk újra. 

 

Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára szerint a „papírmentesítés és az elektronizálás kéz a kézben jár”. Elsősorban a gondolkodásmódok kell megváltoztatni, nyitottnak lenni az új megoldásokra, melyek hosszú távon megkönnyítik a munkát mind a gyorsaság, mind a visszakereshetőség terén.

 

Varga László talán azok számára is megvilágította a problémát, akik nem is gondoltak bele mélyebben a problémába. A „dokumentumkezelési paradoxon” kifejezést használva elmondta, hogy valójában a másolatok 40-60%-a felesleges, és megdöbbentő, de egy átlagos netező naponta 28 oldalt nyomtat. Átlagosan pedig az irodák 23%-a iratszekrény, és egy dolgozó naponta 1 órát tölt információkereséssel, tehát a munkaidejének több mint 10%-át erre szánja.

 Jelenleg a papírfelhasználás 95%-a üzleti célú

 

Szerencsére azonban egyre többen kezdenek rádöbbenni arra, hogy a digitalizálás a „barátjuk”, és nem megnehezíti a napi ügymentet, hanem sokkal gördülékenyebbé teszi, ráadásul olcsóbb is. 

 

Czöndör Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) főosztályvezetője elmondta, hogy az elektronikus számlákat ugyanúgy elfogadják, így a vállalatoknak nem kell tartaniuk az átállástól. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az elektronikus számlázás esetén informatikai vizsgálatra is számítania kell a vállalatoknak.

 

Ennek kapcsán az egyik leggyakoribb problémát a nem megfelelő archiválás jelenti. A vállalatoknak ugyanis gondoskodnia kell az e-számlák megőrzéséről, emellett biztosítaniuk kell a megfelelő védelmet, hozzáférést, előkereshetőséget és értelmezhetőséget is. Olyan esetben például, amikor a számla olvasásához egy speciális program szükséges, ezt a programot is a hatóság rendelkezésére kell bocsátani.

 

Az új jogszabályok életbe lépésével például az elektronikus számlakezelés teljes mértékben átveheti a papíralapú változat helyét, hiszen, ahogy Mamuzsics Gábor, a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának osztályvezetője mondta: „a rendelet szakított a korábbi papírszemléletű kötöttségekkel”. Emellett azt is kiemelte, hogy az e-számlakezelés a költségek terén 10-20%-a lehet a papíralapúnak.

 

Ma már az intelligens karakterelismerés – OCR és ICR technológiák – egyre több cég számára ismerősen csengenek, és szerencsére megoldások terén is lehet válogatni. Csendes Balázs, az IBM software client leadere mutatta be ennek üzleti lehetőségeit, a dokumentumkezrelés 5 lépcsőfokát az egyszerű szkenneléstől egészen a komplett vállalati megoldásig. 

 

De legyen szó akár elektronikus aláírásról, ügyintézésről, archiválásról vagy akár e-gyűlésről, NFC-ről, amelyek a Netlock (Molnár Ferenc) tolmácsolásában szintén előkerültek, vagy a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról (Dr. Wégner Krisztina), mind egy-egy lépés a környezettudatosabb szemlélethez, és bár sajnos egyelőre nem lehet teljesen kiiktatni a papírt az életünkből – lásd az alábbi videón – nem csak érdemes, de meg is éri törekedni csökkentésére.

 

 

A konferencia részletes programja itt tekinthető meg.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05