A Facebook like nem ment életeket

Czipperer Dia, 2013. május 6. 13:38

Az UNICEF svédországi részlege április végén indított egy kampányt a következő üzenettel: „Likes don’t save lives. Money does.” Vagyis a kedvelések önmagában nem elegendőek, a pénzadományok számítanak igazán.

Az ENSZ szervezetének svéd egysége kampányba kezdett, mellyel arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a jótékonykodás nem merül ki abban, hogy kedvelünk, megosztunk valamit a közösségi oldalon, ezzel nem lehet életeket menteni. Bár ezek felhívják a figyelmet a problémára, tovább is kell menni ezen a téren.  Szép dolog, hogy a UNICEF-nek 177 ezer kedvelője van a Facebookon, de vajon ebből hányat adományoztak is a szervezetnek?

 

Példaként lehetne felhozni a Wikipédiát is. Jó, hogy használjuk, olvassuk, de vajon támogatjuk is, hogy munkájukat végezni tudják?

 

Petra Hallebrant, a UNICEF svédországi kommunikációs igazgatója egy interjúban elmondta, hogy szeretik a like-okat, és a közösségi média az első lépés az emberek elköteleződéséhez, itt ennek itt nem szabadna megállnia. „A like-ok önmagukban nem mentik meg a gyermekek életét. Pénzre van szükségünk ahhoz, hpgy például vakcinát vásároljunk.”

 

A „Likes don’t save lives. Money does.” Kampányt a Forsman &Bodenfors ügynökség készítette: három YouTube videó alkotja vázát. Íme a három videó:

 

 

 

 

Forrás: Techspot.com

Kulcsszavak: UNICEF Facebook like

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05