Elrajtolt a megújult Gmail

Farkas Norman, 2013. június 5. 08:51

A keresőóriás a mai napon útjára engedte a frissített Gmail klienst az Android platformon. A szoftver 4.5-ös verziója nem csak kezelőfelület, hanem funkcionalitás terén is rengeteg újdonságot tartalmaz.

A múlt héten tudta meg a világ, hogy frissül a GMail kliens az asztali gépeken, az iOS platformon és az Android rendszeren is. A megújult szoftverre már nem kell sokat várni, ugyanis a Google a mai napon elérhetővé tette azt az általa felvesztett mobil rendszeren. Ha tehát androidos felhasználó vagy, már csekkolhatod is a Play Áruházban a GMail frissítést, amit egyébként a 4.5-ös verziószám jelöl.

 

Ha még nem áll rendelkezésre az update, akkor sem kell aggódni, hiszen legfeljebb néhány nap lehet hátra az érkezéséig. (Amennyiben nagyon türelmetlen vagy, az Android Police jóvoltából külön letöltheted az alkalmazást, ám mi semmilyen felelősséget nem vállalunk vele kapcsolatban.)

 

 

Hogy mik az újdonságok? Nos, a múlt héten már részben kitárgyaltuk, hogy milyen előrelépésekkel kecsegtet a frissítés, de most részletesebben leírjuk, kifejezetten az androidos verzióra vonatkozóan: rengeteg újítást kap a kezelőfelület, például eltűnik az alsó menünégyes, s a három pontot kell használunk  helyettük, a frissítés gombot pedig a függőleges, lefelé irányuló húzás gesztusa váltja ki (így frissítünk a Facebook alkalmazásban is). A menüsort praktikus módon balról húzhatjuk be, a beszélgetések könnyebb átláthatóságát pedig a partnerek képének megjelenítése segíti – már, ha van nekik. A kukában és a spam mappában lévő leveleket immár egyetlen érintéssel törölhetjük.

 

 

 

Az asztali kliensben a leveleket különböző kategóriákba sorolhatjuk az új fülek segítségével, így minden eddiginél könnyebbé válik az e-mailezés. Az alábbi videó ezeket a fülecskéket (Tabs) és az okos címkéket (Smart Labels) mutatja be.

 

 

[Forrás: AndroidPolice]

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09