Felgyorsult a Curiosity marsjáró

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 26. 09:47

"Felgyorsult" a Curiosity marsjáró: a közel egy éve a vörös bolygón landolt kutatórobot vasárnap tette meg egyvégtében a leghosszabb útját: 100,3 métert haladt előre - közölték a NASA szakemberei.

Az élet jeleit kutató rover korábbi egy nap alatt megtett csúcsteljesítménye 49 méter volt. A viszonylag gyors haladást az tette lehetővé, hogy a jármű egy magaslatról indult, és kamerái pontos képet nyújtottak a körülötte levő sziklák méretéről, így a marsjárót irányító szakemberek biztosra mehettek - értékelte a vasárnapi távot a jármű tervezője, Paolo Bellutta.
 

 

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai sugárhajtómű laboratóriumának munkatársa elmondta, hogy a Curiosity kamerarendszerének hála egészen távolra lehet látni, ugyanakkor éppen a marsjáró útjába esett egy világosan nem kivehető terület, így inkább egy másik ösvényt kerestek a továbbhaladáshoz.
 

Az űrmisszió irányítói szerint a rover, amely Marsra érkezése óta kicsit több, mint egy kilométert (keddig összesen 1230 métert) araszolt előre, a következő hetekben egyre hosszabb és hosszabb utakat fog megtenni - olvasható a space.com honlapon szerdán megjelent közleményben.
 

Az autó méretű Curiosity az 5,5 kilométer magasba nyúló Aeolis-hegy felé közelít. A hegy lábánál kijelölt célponttól most 8 kilométerre van az űrjármű. A szakemberek úgy vélik, egy évbe telhet, amíg a rover odaér. Nincs szoros menetrend, semmi sem sürgeti a tudósokat, ezért szeretnének minél több, a marsjáró útjába eső érdekes kőzetet megvizsgálni. A Curiosity csúcssebessége óránként 0,14 kilométer.
 

A marsjáró korábbi kőzetvizsgálatai már igazolták, hogy sok milliárd évvel ezelőtt megvoltak az élet feltételei a vörös bolygón.

Kulcsszavak: Mars űrkutatás tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05