Aki sokat dolgozik kevesebb ideig él?

forrás: Prím Online, 2013. augusztus 22. 15:25

Egy cikk foglalkozott azzal, hogy egy fiatal banki gyakornok három napon át napi 21 órát dolgozott. Egyesek szerint ez volt az egyik ok, ami a halálához vezetett. De mégis hogyan történhet meg egy ilyen eset? Hány óra a napi megengedett munkaidő? Erről kérdezték Dr. Kocsis Ildikót, A Dr. kocsis Ildikó Ügyvédi Iroda vezető ügyvédjét.

 

Azt, hogy egy adott munkahelyen mennyi időt kell munkával töltenünk a munkaszerződésünk határozza meg. Azonban ehhez bizonyos kereteket ad a Munka Törvénykönyve.

 

Mikor kell megállapodni a munkaidőben?

 

A munkaviszony létrejöttekor meg kell egyezni a munkaidőben is. Ezt célszerű már a munkaszerződésben is rögzíteni. Ha ez esetleg elmaradt, lehet pótolni, hiszen legkésőbb a munkaviszony létrejöttét követő 15 napon belül a munkáltató egy írásos tájékoztatót is köteles átadni, amiben a munkaidőre vonatkozó szabályoknak is szerepelnie kell.

 

De mi is pontosan a munkaidő?

 

A munkaidő nem más, mint a munkavégzés kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenységhez szükséges idő. Az előkészítő és befejező tevékenység minden olyan feladat ellátását jelenti, amelyet a munkavállaló a munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni- mondta Dr. Kocsis Ildikó.

 

Vagyis, ha például egy üzlet délelőtt 10 órától délután 18 óráig tart nyitva, akkor az eladó munkaideje nem 10-től 18-ig tart. A munkaidejébe ugyanis bele kell számítani azt az időt, ami szükséges az üzlet kinyitásához, illetve a záróra utáni aznapi teendők elvégzéséhez.

 

Nem számít munkaidőnek a munkaközi szünet, így például az ebédidő, illetve a munkahelyre történő utazás időtartama sem.

 

Mennyi lehet a napi munkaidő?

 

Fő szabály szerint az általános teljes napi munkaidő nyolc óra. Ez a felek megállapodása alapján legfeljebb napi tizenkét órára emelhető abban az esetben, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója.

 

Az általános napi munkaidőnél rövidebb munkaidőben is megállapodhat a munkáltató és a munkavállaló. Ilyen lehet például a napi 6, vagy 4 órás munkaidő, amit részmunkaidőnek nevezünk.

 

Milyen lehet a napi munkaidő beosztás?

 

A munkaidő beosztás szabályait a munkáltató állapítja meg. Ennek során figyelemmel kell lennie az egészséges és biztonságos munkavégzésre, valamint a munka jellegére. A munkaidőt heti öt napra, általános munkarend esetén hétfőtől péntekig kell beosztani.

 

Kötelező-e munka közben szünetet biztosítani?

 

A törvény kötelezővé teszi, hogy a munkavállaló részére legalább 20 perc munkaközi szünetet biztosítsanak, ha a napi munkaideje a 6 órát meghaladja, de 9 óránál nem dolgozik többet. A munkaközi szünet fő szabály szerint nem része a munkaidőnek. Lehet azonban olyan megállapodást kötni, hogy a munkaközi szünet is beleszámítson a munkaidőbe. A munkaközi szünetet a munkavégzés megszakításával kell kiadni.

Kulcsszavak: szabályozás munkaidő

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

2024. március 31. 14:29

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09