Támogatás integrált vállalati információs rendszer fejlesztésére

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 23. 10:13

Csaknem 250 millió forintos beruházással úgynevezett felhő alapú integrált vállalati információs rendszert fejleszt kis- és középvállalatok számára a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. A cég a projekthez 70 százalékos, 174,6 millió forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában (GOP) - közölte a Stratis Kft.

A közlemény szerint a fejlesztés célja, hogy a kkv szektor cégei számára a nagyvállalati megoldásokkal összemérhető integrált információs rendszert valósítson meg, amely nyílt forráskódon alapul. A számítási felhők - cloud computing -, azaz távoli elérésű szerverek beruházási költség nélkül, felhasználás alapú havi díjazásért elérhetőek.
 

A Stratis Kft. közleménye szerint a számítási felhő alapú informatikai megoldások egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan biztosítható elégséges védelem osztott erőforrásokon alapuló környezetben. A cég két, egymást kiegészítő műszaki megoldás kifejlesztésével - a törzsadat-menedzsmenttel és az IT-biztonsági megoldással - ezekre adhat választ.
 

A Stratis Kft. 1998-ban alakult, mára ötven tanácsadóval dolgozik. Árbevétele 2011-ben meghaladta az 1 milliárd forintot, tavaly 832 millió forint volt a céginformáció adatai szerint. Adózott eredménye 2012-ben meghaladta 40 millió forintot. A Stratis a cégben dolgozó magánszemélyek tulajdonában van. Az informatikai tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó társaság eddig 11 iparágban 140 ügyfélnél, 500 projektben dolgozott, egyebek mellett az IT stratégiai tanácsadás, banki működés fejlesztése, elektronikus közigazgatási megoldások és a kártyarendszerek területén.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05