Történelemóra – az elektromos autó a kezdetektől

Czipperer Dia, 2013. október 16. 17:05

Az elektromos autó nem mostani találmány, csak sajnos eddig nem kapott akkora figyelmet, mint kellett volna. Már akkor is léteztek, amikor a légszennyezettség, az üvegházhatású gázkibocsátás még nem jelentett problémát.

A kezdetek egészen 1828-ra nyúlnak vissza, vagyis már közel kétszáz éve kezdődött a történet. Az első elektromos autó ősét – amely a későbbi elektromos mozdonyok és a mai áram hajtotta autók alapját is képezi – egy magyar feltaláló, Jedlik Ányos alkotta meg 1828-ban. Jedlik a modell által utat engedett a jövő feltalálóinak, akik a technológiát a mai napig tökéletesítik.

 

Aztán jött a négykerekű elektromos szekér, amely a német Andreas Flocken alkotása, pontosan 60 évvel Jedlik után.

 

 

Persze, később a dizájn is egyre fontosabb lett, ahogyan a gyorsaság is. Egyre korszerűbbb járművek láttak napvilágot, de sajnos igazi áttörést egyik sem hozott. Pedig voltak egészen egyedi dizájnpróbálkozások is (lásd a képen).

 

 CitiCar, egy érdekes dizájnötlet

 

Még a 2010-es Nissan Leaf a nulla károsanyag kibocsátásával sem került s figyelem középpontjába, ám a hibrid Toyota Prius már annál inkább: szinte berobbant a köztudatba. 

 

És hogy hol tartunk most? BMW i3 és a Tesla S hódít jelenleg, melyek valóban az innováció és fejlődés szimbólumai. Úgy tűnik, az idők változnak, ma már "trendi" a környezettudatosság, így ezek a technolgiák is egyre nagyobb figyelmet kapnak.

 

A korábbi modellekről, a fejlődés menetéről részletesen az Ecolounge oldalán olvashattok.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09