Képzéssel, piacbővítéssel és startup cégekkel megduplázható a szoftverexport

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 18. 17:02

A XAPT-csoport szerint képzéssel, a magyar kkv-k piacbővítésének állami ösztönzésével, az innovatív termékfejlesztés támogatásával, valamint exportképes startup cégek létrehozásával duplájára növelhető a jelenleg mintegy 180 milliárd forintos magyar szoftverexport.

Tájékoztatásuk szerint a magyar szoftverexport növelésének feltétele továbbá a duális egyetemi képzés megvalósítása mellett a szakemberképzés mennyiségi növelése a felsőoktatásban és a szakképzésben egyaránt.
 

A közlemény idézi Schvarcz Zoltánt, az XAPT elnökét, aki elmondta: a teljes, mintegy ezer milliárd forint értékű magyarországi informatikai és távközlési (IKT) exportból körülbelül 180 milliárd forintot tesz ki a szoftver és IKT szolgáltatás export, ami szinte teljes egészében hazai hozzáadott értéknek minősül. Magyar szellemi teljesítményről van szó, amelyet a vállalatok meghatározóan import nélkül állítanak elő, kizárólag az emberi munkára alapozva.
 

A szoftverexport-piac további növekedése a hazai export volumenét a lehető legkisebb ráfordítással lenne képes tovább növelni - véli Scvarz Zoltán, aki az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) nagyvállalati tagozatának vezetője is. Az IVSZ szerint megfelelő fejlesztéspolitikai és exportprogram segítségével a 180 milliárd forintos szoftverexport-piac 5 év alatt megduplázható, és legalább 10 000 munkahely teremtésével járna.
 

Jelenleg a hazai IKT szektorban foglalkoztatottak aránya alapján - ez mintegy 150 000 főt jelent - Magyarország a harmadik helyen áll az Európai Unióban. Ezen belül a szoftverexport területén foglalkoztatottak száma meghaladja a tízezer főt. Miután nagy munkaintenzitású tevékenységről van szó, a szektor jelentős további foglalkoztatási lehetőséget rejt magában - mutat rá a közlemény.
 

A 2000-ben alapított, budapesti székhelyű XAPT-csoport a világ minden kontinensén képviselteti magát, irodával rendelkezik jelenleg Magyarországon, Romániában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában. Az XAPT-csoport közel 300 főt foglakoztat.

Kulcsszavak: Xapt-hu trend

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09