e-Toll – A MOHAnet Elektronikus Útdíj programja

forrás: Prím Online, 2013. november 14. 08:15

Az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás irányelveinek megfelelően 2013. július 1-től Magyarországon is bevezették a megtett út kilométerszámával arányos útdíj fizetési rendszert. A piaci változásokhoz alkalmazkodva a MOHAnet Mobilsystems Zrt. létrehozta a Mobiletrack és az e-Toll nevű Elektronikus Útdíj programját, mellyel lehetővé teszi partnereinek azt, hogy professzionálisan és kedvező feltételek mellett tudják kiszolgálni ügyfeleiket.

A fuvarozók évek óta kérték, hogy ha már a környező országokban útdíjat kell fizetni, nálunk is vezessék be a rendszert. Azzal érveltek, hogy egy kassai fuvarozónak olcsóbb Pozsonyba Magyarországon keresztül szállítani. Amikor július 1-től  az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás irányelveinek megfelelően bevezették a megtett út kilométerszámával arányos útdíj fizetési rendszert, az első esemény a rendszer átmeneti összeomlása volt. Az e-útdíj indulását téves számlázások, kilométeres sorok, tájékozatlan külföldi fuvarosok jellemezték. Úgy tűnik, a fuvarozók egy része az e-útdíj rendszer stabilizálódásáig kivárt a beszerzéssel, bár az informatikai rendszeren még van mit fejleszteni – derül ki azokból a felmérésből, amelyben a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság a magyarországi használatarányos elektronikus útdíj bevezetésének értékelését kérte a felhasználóktól.

Mindenesetre az augusztusihoz képest többszörösére nőtt szeptemberben az útdíj bevalláshoz szükséges fedélzeti egységek (OBU) iránti érdeklődés. Amíg júliusban a fuvarozók szinte válogatás és alaposabb mérlegelés nélkül igyekeztek beszerezni az OBU-kat, addig napjainkra jelentősen tisztázódott a helyzet, és a magasabb szolgáltatási tartalommal rendelkező eszközöket keresik. A fedélzeti egységek lényegesen egyszerűbbé teszik a használatarányos útdíjfizetést. Ráadásul mivel az OBU által kiküszöbölhetők az emberi hibák, elkerülhetők a téves útvonaltervezésből, vagy a sofőrök esetleges tévedéseiből származó többletköltségek. A többletköltségek elkerülése annál is inkább lényeges, mert sávosan egyre többet kell fizetni a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti tehergépkocsikra, vontatókra (ideértve a nyerges vontatót is), valamint az ilyen gépjárműből és az általa vontatott pótkocsiból, félpótkocsiból álló járműszerelvényekre. A rendelet értelmében ugyanis a fizetendő díj nagyságát a használt útszakaszok alapján számítják ki, de a végösszeg az adott gépjármű tengelyszámától és a motor környezetvédelmi besorolásától is függ.

A piaci változásokhoz alkalmazkodva a MOHAnet Mobilsystems Zrt. létrehozta a Mobiletrack + e-Toll nevű Elektronikus Útdíj programját, amellyel lehetővé teszi partnereinek, hogy a legkedvezőbb feltételek mellett tudják kiszolgálni ügyfeleiket. E lehetőség a MOHAnet meglévő és új partnerei számára is elérhető, melynek keretében kedvező készülék-, és előfizetés vásárlásra nyílik lehetőség. Az egységes rendszerben működő szolgáltatás az egész ország területén elérhető, s a megváltozott jogszabályok révén lehetőség van arra, hogy a korábbiaknál kedvezőbb feltételeket biztosítson a cég a partnerhálózatnak és ügyfeleknek egyaránt.

A MOHAnet fejlesztéseinek köszönhetően e program keretében két különböző készülék is szerepel a kínálatban: az újdonságnak számító Vario Pass ’n’ Go mobilkészülék kizárólag elektronikus Útdíj-szolgáltatásra alkalmas, és egyszeri beszerzési díj ellenében, havidíj nélkül két évig használható.

A másik lehetőség a járműfelügyelettel kiegészített Elektronikus Útdíj szolgáltatás, amit a Navigátor készülék biztosít felhasználói számára. Mindkét készülék rögzíti a megtett útvonalat, majd továbbítja az adatokat az Állami Autópályakezelő Zrt. adatközpontja felé, akik ez alapján számítják ki a fizetendő útdíj mértékét, melyet automatikusan levonnak a
fuvarozók által feltöltött egyenlegből.

A témáról bővebben a http://www.mohanet.hu/e-utdij---e-toll, vagy a http://mobiletrack.hu/ linkeken olvashatnak.

Kulcsszavak: e-útdíj MOHAnet

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05