A Sixtet ismét World Travel Awards díjjal jutalmazták

forrás: Prím Online, 2013. december 9. 13:06

A Sixtet  Németország legnagyobb autókölcsönző cégét, valamint egyben Európa egyik legnagyobb mobilitási szolgáltatóját  két World Travel Award díjjal is jutalmazták. Elnyerte a világ vezető üzleti autókölcsönzője címet, valamint kitűntették a világ első számú luxus sofőrszolgáltatásáért is.

1993 óta adományozzák vállalatok számára a World Travel Awardot kiemelkedő működésük elismeréseképp. A díjat, mely 20. évfordulóját ünnepli az idén, a legrangosabbak között tartják számon a turisztikai és az utazási szektorban. Nemzeti, regionális és nemzetközi szinten kerülnek díjazásra a legjobbnak ítélt vállalati termékek és szolgáltatások. A World Travel Award díjátadó ünnepsége minden évben gálaest formájában kerül megrendezésre döntéshozókból, valamint befolyásos személyiségekből álló közönség előtt, akik a turisztikai és a kereskedelmi szektorból, valamint az ügyfelek közül érkeznek.

 

Regine Sixt így nyilatkozott az elismerésről:  „A World Travel Awardot a turisztikai szektor Oscarjának is tekintik. Nem csak egy, hanem rögtön két kitüntetést is elnyerni mérhetetlen megtiszteltetést jelent számunkra. Hatalmas ösztönző erővel bír abban, hogy a megkezdett terjeszkedési törekvéseinket, valamint új szolgáltatásaink bevezetését, fejlesztését (pl. a limuzin szolgáltatásunkat) folytassuk.”

 

 

A közelmúlt során a Sixt többszörös World Travel Award győztes lett a különféle díjkategóriákban kiemelkedő termékei, valamint szolgáltatásai miatt. 

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

CES 2024: A mindennapokba beszökött a jövő

Mesterséges intelligencia, mobilitás, robotok ... csak egy pár kulcsszó a Szilícium völgyben egy évtizede megálmodott jövőből, ami most – a CES 2024 tanúsága szerint – gyakorlatilag már itt van a mindennapi világunkban, beszökött, miként Adynál az ősz...

2024. január 12. 15:23

Mesterséges intelligencia a kamerákban

Az automatizált vezetés lépésről lépésre egyre több támogatást nyújt a sofőröknek, jövőbeni célja pedig, hogy a jármű végül átvehesse a teljes irányítást. Sőt, még ennél is több: „Az embernél jobb vezetővé kívánjuk fejleszteni az autókat, így növelve a közúti közlekedés biztonságát. Más szavakkal: a technikának még az embernél is megbízhatóbban kell működnie” – hangsúlyozta Harald Kröger, a Bosch igazgatótanácsának tagja.

2019. szeptember 18. 20:30

A Bosch mobilitási üzletága gyorsabban nő a piacnál

A Bosch 2018 eleje óta mintegy 13 milliárd euró összegben kapott elektromobilitási megrendeléseket, többek között személygépkocsik és könnyű teherautók akkumulátoros erőátviteli rendszereire vonatkozó gyártási projekteket. E sikeres megrendeléseknek és saját innovatív erejének köszönhetően a Bosch a jelenlegi nehéz körülmények között is tartja pozícióját.

2019. szeptember 13. 11:28

A Fujitsu bemutatta közlekedési fejlesztéseit a berlini Shift AUTOMOTIVE konferencián

A Fujitsu - ma bemutatott - „Future Mobility Accelerator” jövőképe a gépjárműtechnológia innovációit hasznosítva támogatja az ENSZ 17 fenntartható fejlődési célkitűzésének1 megvalósulását – és pragmatikus, gyakorlatias lehetőségekkel, kisebb környezetterhelés mellett segíti a mobilitást a jövő városi környezetében.

2019. szeptember 11. 15:40

Nő a mobilparkolás népszerűsége

Az elmúlt években dinamikusan növekedett a mobilparkolások száma az egész országban a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán keresztül elérhető adatok alapján, melyeket a Parkl dolgozott fel. Míg 2014 júliusában kevesebb, mint 40 ezer parkolást bonyolítottak átlagosan naponta mobilról, addig idén júliusban ez a szám már majdnem 100 ezer volt, derül ki statisztikákból. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a csúcsidőszak az ősz, így a következő hónapokban nehezebb parkolási körülmények várhatók. 

2019. szeptember 9. 11:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09